Két papírforma, egy meglepetés

Nem tudta megnehezíteni a Puskás Akadémia FC dolgát a Budaörs az NB II-ben, ahogy az Érdi VSE-nek sem okozott gondot a Diósd legyőzése, ellenben az eddig veretlen megye kettes Törökbálinti TC kikapott.

Hasonló tartalmaink:

Már a félidőben 3–0-ra, a fordulás után pedig 4–0-ra vezetett a Merkantil Bank Liga NB II tabelláján harmadik helyezett Puskás Akadémia FC Felcsúton a tizenhetedik helyen álló Budaörs ellen, amely ugyan a hajrában kozmetikázott az eredményen, de végül 4–2-re kikapott.

Ahhoz képest, hogy nem a Budaörs számított a mérkőzés esélyesének, viszonylag jól tartotta magát, ám a 28. percben Pekár László vette be Ordasi Gergő kapuját, majd ezt követően a szünetig hátralévő időben kissé szétesett a vendég csapat, miután Sándor György és Lencse László is eredményes volt a hazaiaktól. Aztán a folytatásban sem állt le a PAFC, amelynél Lencse megszerezte egymaga második, csapata negyedik találatát is az 54. percben. Tíz perccel később az érdi nevelés, Sajbán Máté ugyan szépített, majd a 85. percben Kinyik Ákos is eredményes volt, de hátrányából csak faragni tudott a Budaörs, ledolgozni már nem sikerült. A korábbi felcsúti szakmai igazgató, Bognár György – aki januártól már a Budaörs vezetőedzőjeként fog ténykedni, addig pedig a háttérből figyeli a csapatot – így 4–2-es vereséggel tért vissza korábbi munkaadójához.

Merkantil Bank Liga NB II, 19. forduló
Puskás Akadémia FC–Budaörs 4–2 (3–0)
Gólszerzők: Pekár (28.), Sándor Gy. (33.), Lencse (39., 54.), ill. Sajbán Máté (64.), Kinyik (85.)

Ahogy a tabella is mutatta a mérkőzés előtt, nem volt egy súlycsoportban a tizenötödik Diósd és az éllovas Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában a Csepel SC Stadionban rendezett találkozón a papíron hazaiak nem voltak veszélyesek Kertész Ferenc kapujára, míg az érdiek akkor dolgoztak ki helyzeteket, amikor akartak. Ugyan ezúttal a házi góllövőlistát vezető Melczer Vilmos nem szerzett gólt, de Honti Attilát, Pallagi Botondot és Pintér Nikolát is gólpasszal szolgálta ki, emellett Honti még egyszer eredményes volt. Az Érdi VSE a „tavaszi” évad első meccsén is begyűjtötte a három pontot, így ennyi az előnye a második helyezett – hazai pályán 1–0-ra a Kaposvári Rákóczi FC-t legyőző – ETO FC Győr előtt. Részletek ide kattintva! http://erdmost.hu/2016/12/03/sima-gyozelem-2/

NB III, Nyugati csoport, 18. forduló
Diósd–Érdi VSE 0–4 (0–2)
Gsz.: Honti (23., 52.), Pallagi (38.), Pintér N. (73.)

Rangadót pótoltak. A Pest megyei másodosztály déli csoportjában a 14. fordulóból az időjárás miatt a Törökbálinti TC pályája alkalmatlan lett mérkőzés rendezésére, így akkor elhalasztották a TTC Fémalk-Dunavarsány elleni rangadóját. Lipők András listavezető együttese a korábban lejátszott mérkőzések alatt tizenhárom győzelmet és egy döntetlent tudott felmutatni, ezzel a tabella élén állt, míg a dunavarsányiak szorosan üldözték őket, csupán három ponttal lemaradva. Az első két helyezett csatáját az MLSZ előzetes kiírása szerint december 3-án, szombaton 13 órakor játszották volna Törökbálinton, ám a csapatok története újabb fordulatot vett, s a meccset végük egy órával később Budaörsön rendezték…
Ugyan Orbán Márk góljával a TTC került előnybe, de amikor elkönyvelhettük volna, az egy nullás félidei állást, akkor a dunavarsányiak egyenlítettek. Majd a fordulás után a 72. percben a vezetést is megszerezték, s előnyüket a végéig megtartották. Így a Dunavarsány pontszámban befogta a tabella élén a törökbálintiakat, de utóbbi jobb gólkülönbsége miatt még mindig az élen áll.

Pest megyei II. osztály, Déli csoport, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Törökbálinti TC–Fémalk-Dunavarsány 1–2 (1–1)
Gsz.: Orbán M. (40.), ill. Meister (45.) Krajncz (72.)

Fotó: Budaörsi Sport Club Labdarúgó Szakosztály facebook oldala 

Címkék