Bejgliledolgozó évbúcsúztató madárgyűrűzés

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja évbúcsúztató madárgyűrűzésre hívja az érdeklődőket és a média képviselőit az újpesti Farkas-erdőbe 2016. december 28-án (szerdán) 9-12 óra között. Az ingyenes rendezvény célja az etetőkre látogató madarak és a madárgyűrűzés bemutatása mindazoknak, akik a karácsonyi pihenést követően szeretnének egy kicsit kimozdulni a lakásból.

Hasonló tartalmaink:

Az őszapók, cinegék, fakopáncsok, rigók, zöldikék és további közel hatvan madárfaj képviselői szívesen fogyasztják a kihelyezett táplálékot, ám azt, hogy ezek a madarak honnan érkeztek hozzánk és merre tartanak tőlünk, a gyűrűzés segítségével tudhatjuk meg.

A madarásznap programja a hálók óránkénti ellenőrzése köré szerveződik. Ekkor a madárgyűrűző szakemberek kimennek a hálókhoz, óvatosan kiszedik és vászonzsákocskákba rakják a madarakat, amik így jutnak el a gyűrűzőasztalhoz. A gyűrűzés helyszínén egy bemutató hálót is meg lehet majd tekinteni. A rendezvényre fél-egy órás időtartamra is érdemes kilátogatni, akár kisgyerekekkel is, hiszen a program kötetlen, amibe bármikor be lehet kapcsolódni, ráadásul a gyűrűzések alkalmával a madarakat meg is lehet simogatni és lehetőség kínálkozik közeli madárfotók elkészítésére is.

Találkozó:

Budapest IV. kerület, Káposztásmegyer I. lakótelep, a Farkaserdő utca és a Nádasdy Kálmán utca találkozásánál 9 órakor, ahonnan száz méteres sétával érjük el a helyszínt. A később érkezők az információs táblák segítségével könnyedén megtalálhatják a gyűrűzési pontot.

Megközelítés:

A 14-es villamos Bőröndös utcai megállójától kb. 6 perc sétával a lakótelepen keresztül. A 20E busznak a Művelődési Központ nevű megállójától 15 perces sétával lehet megközelíteni a helyszínt.  A 126-os buszról a Dunakeszi megállónál kell leszállni. A 296-os buszról a Dunakeszi utcánál kell leszállni.

A program jellegéből adódóan, a kevés mozgás és a várható hideg miatt különösen meleg öltözet ajánlott!

Fotó: Orbán Zoltán

Címkék