Bemutatjuk a Rosztov-Dont!

A következő napokban bemutatjuk az ÉRD női kézilabdacsapatának EHF-Kupa ellenfeleit. A sort az első kalapból, illetve a Bajnokok Ligájából érkező orosz Rosztov-Donnal kezdjük.

Hasonló tartalmaink:

A Rosztov-Don női kézilabdacsapatát 1965-ben alapították. A Rosztov-Don 1990-ben és 1991-ben is megnyerte az akkor még szovjet bajnokságot, majd 1994-ben már az orosz bajnokságot. Háromszor (2007, 2008, 2012) elhódította az orosz kupát, viszont egyetlen nemzetközi sikere van, még 1990-ből, amikor megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

Néhány éve lett az orosz bajnokság élcsapata. A 2011/2012-es szezonban még csak harmadik, aztán az azt követő két szezonban egyaránt második lett a Dinamo Volgográd mögött hazája bajnokságában. Ennek köszönhetően a 2014/2015-ös évadban az EHF-Kupába kapott indulási jogot, s 2015 áprilisában már találkozott az ÉRD-del az elődöntőben. Akkor az első meccset az ÉRD Arénában 28–24-re, a másodikat Rosztov-na-Donuban 32–28-ra nyerte az orosz klub, amely később a dán Team Tvis Holstebrotól vereséget szenvedett a fináléban.

Még ebben az évben 2014/2015-ös már bajnok lett a klub, melynek köszönhetően a Bajnokok Ligájában indulhatott, s mind a csoportkört, mind a középdöntőt megnyerte mégsem örülhetett, mert a negyeddöntőben a későbbi győztes román CSM Bucuresti kiejtette Jan Leslie csapatát.

A tavalyi bajnokságban is csak második helyen végzett a Rosztov-Don az Asztrahanocska mögött, ennek ellenére szabadkártyán elindulhatott a BL-ben, ám óriási meglepetésre nem tudott továbbjutni a Győri Audi ETO KC-t, a CSM Bucurestit és a dán FC Midjyllandot is felvonultató csoportból, így az EHF-Kupában folytatja. Az oroszoknál a csalódást keltő szereplést követően megváltak a dán edzőtől, Jan Leslietől, helyét Frederic Bougeant vette át.

Érdekesség, hogy a 2015. áprilisi csapathoz képest alaposan átalakult a klub. Akkor még csak két külföldi játékosa volt Viktorija Borscsenko és Julia Manaharova személyében az orosz együttesnek, ám azóta spanyol (Alexandrina Cabral Barbosa), francia (Siraba Dembelé), brazil (Ana Paula Rodrigues), dán (Lotte Grigel) és norvég (Katrine Lunde) származású játékosok is érkeztek. A csapat másfél év alatt alaposan kicserélődött, a mostani huszas keretből mindössze öt játékos maradt meg az említett két ukrán mellett: Alexandra Sztyepanova, Maja Petrova, Jekatyerina Iljina, Jelena Szlivinszkaja és Regina Szimkutye. A távozók között volt többek között a montenegrói Andjela Bulatovics is, aki már az ÉRD-et erősíti.

A 2016/2017-es bajnokságban a Rosztov-Don nyolc meccsen van túl, ezek mindegyikét megnyerte, s két pont az előnye a második helyezett Lada Togliattihoz képest, igaz gólaránya elismerésre méltó, hiszen a 187 kapott mellett 295-öt lőttek Anna Vjahirjeváék.

A ROSZTOV-DON POSZTOK SZERINT
Kapusok:
Marija Basarab, Katrine Lunde, Galina Mehdijeva, Anna Szedojkina
Jobbszélsők: Olga Csernojvanenko, Julia Manaharova
Jobbátlövők: Anna Vjahirjeva
Irányítók: Lotte Grigel, Jekatyerina Iljina, Ana Paula Rodrigues
Beállók:
Kszenija Makejeva, Alexandra Styepanova, Maja Petrova
Balátlövők: Vladlena Bobrovnyikova, Alexandrina Cabral Barbosa, Anna Szeny, Regina Szimkutye, Jelena Szlivinszkaja
Balszélsők: Viktorija Borshcsenko, Siraba Dembelé

Rosztov-Don városa a Fekete-tenger „kisöccsének”, az Azovi-tengernek az északkeleti partjánál terül el – itt nyílik szét a Don folyó deltája (Oroszországban Rosztov település is van Moszkvától nagyjából száz kilométerre északra). A 2014-es mérések szerint valamivel több, mint 1,1 millióan élnek a 345 négyzetkilométer területű városban, amely szinte azonos szélességi fokon fekszik mint Érd, tehát ha elindulnánk kelet felé és végig tartanánk az irányt, akkor előbb-utóbb eljutnánk Oroszország tizedik legnagyobb városába.

Az EHF-Kupa csoportkörében az ÉRD január 7-én, 15.30-tól lép pályára a Rosztov-Don vendégeként, majd a négyes ötödik fordulójában Szabó Edináék február 5-én látják vendégül az orosz klubot.

Az EHF-Kupa csoportkörének menetrendje
1. forduló: január 7., 17.00:
 Rosztov-Don–ÉRD HC
2. forduló: január 15., 16.00: ÉRD HC–SG BBM Bietigheim
3. forduló: január 21.,18.00: Byasen Trondheim–ÉRD HC
4. forduló: január 29., 15.30: ÉRD HC–Byasen Trondheim
5. forduló: február 5., 15.00:
 ÉRD HC-Rosztov-Don
6. forduló: február 12., 15.00:
 SG BBM Bietigheim–ÉRD HC

A csoportkörből a négy csoport első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe (március 4-5. és 11-12.), majd az elődöntőbe (április 8-9. és 15-16.). A döntőt is oda-visszavágós párharcban játsszák le a május 6-7-i és 13-14-i hétvégéjén.

Címkék