Százezres bírságot is hozhat a szilveszter

Szerdától lehet megvenni a kijelölt és engedéllyel rendelkező helyeken a szilveszteri tűzijátékokat. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a petárda árusítása, birtoklása és használata szabálysértés és több mint százezer forintos bírságot von maga után.

Hasonló tartalmaink:

Az egész évben forgalmazható tűzijátékok mellett a szabadtéri, nagy hanggal járó pirotechnikai eszközöket december 28. és 31. között lehet megvásárolni, míg felhasználni szilveszter napján este 6-tól másnap reggel 6-ig lehet őket engedély nélkül – ismertette a 2011-es kormányrendeletet Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztályának rendészeti osztályvezetője. Összesen 630 árusítóhely van az országban – tudósított az InfoRádió.hu.

Az úgynevezett színpadi és hétköznapi tűzijátékokból egy lakótérben legfeljebb egy kiló nettó hatóanyag tárolható, a szabadtériekből pedig maximum 3 kiló.

A rendőralezredes hangsúlyozta, hogy petárdázni tilos, sőt, árusítani és birtokolni is szabályellenes. Büntetésként 150 ezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki.

Senki ne vásároljon tűzijátékot autó csomagtartójából, piacról, kapualjból, csak olyan helyről, amelynek erre engedélye van – emelte ki Huszák András, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat Készenléti osztályának vezetője.

Bérczi László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője arról beszélt, hogy a következő napokban fokozottan ellenőrzik a tűzijáték árusító helyeket.

Figyelni kell arra, hogy a pirotechnikai eszközöket ne kézből indítsuk, legyenek jól rögzítve, hogy ne dőljenek el. Ne irányítsuk őket emberre, épületre, fára vagy állatra. Ne hajoljunk az eszközök fölé, és szélben sem szabad a termékeket használni – sorolta a tanácsokat.

Ellenőrzött tűzijátékokat a bevásárlóközpontok környékén elhelyezett konténerekből lehet vásárolni.

A tudatosabb használatot jelzi, hogy az előző évekhez képest tavaly már kevesebb tűzesethez riasztották a tűzoltókat szilveszterkor. Az év utolsó napján átlagosan 40-50 olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet valamilyen pirotechnikai eszköz okozott. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre, vagy szoba ablakán repül be és ott okoz tüzet.

Ezzel párhuzamosan a személyi sérülések száma is csökkent – tette hozzá Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója. A mentők megerősített szolgálattal készülnek a szilveszterre, mivel ilyenkor a segélyhívások, a mentési feladatok száma – különösen a fővárosban és a nagyvárosokban – jelentősen megnő. Kifejtette: egy kirepülő pezsgődugó súlyos szemsérülést okozhat, egy illegálisan beszerzett, vagy házilag barkácsolt pirotechnikai eszköz akár életveszélyes is lehet, de még a kis hatóanyag tartalmú, engedélyezett tűzijátékokkal is óvatosan kell bánni.

A mentők az egyéb figyelmeztetések mellett felhívják a figyelmet arra is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztása hideg időben különösen veszélyes lehet, mivel az alkohol megbéníthatja a szervezet hőszabályozását, ami gyors kihűléshez vezethet – idézte Győrfi Pált az InfoRádió.hu.

Címkék