Egyre többen!

Alig néhány éve jött létre Érden, a Budapesti Honvédnak köszönhetően a vízilabda szakosztály, ám az annak idején még kis létszámmal működő együttes napról-napra, szezonról-szezonra fejlődik.

Hasonló tartalmaink:

Hallgassa meg Novák Ferenccel, a Budapesti Honvéd szakosztályvezetőjével készült interjúnkat!

A 2015/2016-os bajnokságban csak egy 2002-es együttes, idén pedig már a 2002-es mellett a 2005-ös és 2007-es együttes is bajnokságban szerepel – nem is rosszul. De természetesen van hova fejlődni. Ennek következő lépcsőfoka, hogy a folyamatosan bővülő szakosztályt versenyeztessék.

A jelenleg a 2002-es gyermekbajnokságban pallérozódó csapat jövőre a serdülőknél indul, lesz egy 2003-as, egy 2005-ös és egy 2007-es együttese is a Budapesti Honvéd-Érd vízilabdacsapatának. De, ha megfelelő a létszám, akkor még egy lány együttest is indítanának. Sőt, a tervek szerint az Európa-bajnoki bronzérmes női vízilabda-válogatott is szerepelhet Érden.

Fotó: freeimages.com

Címkék