Készenlétben van a közterület-fenntartó a hó miatt

Folyamatosan síkosságmentesít az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, és a március 15-ig tartó hóügyelet keretében figyelik az időjárás előrejelzést is. 

Mészáros Mihály az ÉrdMost.hu megkeresésére elmondta, hogy az ÉKFI hat sószóró járművel rendelkezik, ezekkel tisztítják a fő- és mellékutakat, valamint a kisebb utcákat. Az intézmény további öt kisebb teherautóval rendelkezik, amelyekkel azt a 20-30 munkatársat szállítják a buszmegállókhoz, akik a város intézményei előtt, valamint a lakosság által legtöbbet használt járdákat takarítják.

Mészáros Mihály elmondta még, hogy önkormányzati rendelet szabályozza, hogy mely utak élveznek prioritást hóesés esetén. Mivel hat hókotró áll rendelkezésükre, ezért hat felé osztották a várost és úgy ütemezik, hogy először a fő közlekedési utakat, majd a gyűjtő utakat, végül a szilárd burkolatú mellékutakat síkosság-mentesítik.

Az intézményvezető beszámolt továbbá arról, hogy munkatársaival folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzést, hiszen várhatóan a további napokban is számítani lehet a fagyos, jeges időre, valamint az ónos esőre és  a havazásra.

Címkék