NB II-es játékost igazolt az Érdi VSE!

Az NB III Nyugati csoportjának élén álló Érdi VSE-nél folytatja pályafutását Koós Gábor, aki a Merkantil Bank Liga NB II második helyén álló Soroksár SC-től érkezik Limperger Zsolt együtteséhez – számolt be róla az érdi-vse.hu.

Hasonló tartalmaink:

A 30 éves támadó középpályás a Budapesti Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd megfordult a Siófok, a Szolnoki MÁV FC és az Eger első osztályú csapataiban is, de a másodosztályban a Budaörs, a REAC és a Ceglédi VSE játékosa is volt. Koós Gábor a 2015/2016-os szezonban az NB II-es Soroksárnál futballozott, ám itt csak hét mérkőzésre nevezték, majd az idei bajnokságban kétszer kezdőként, háromszor csereként kapott lehetőséget az NB II dobogósától.

„Ugyan úgy tűnik, de nem lesz ez visszalépés szerintem, mert egy jó csapathoz érkeztem és mivel első helyen van a csapat, minden esély meg van arra, hogy csak féléves NB III-as szereplésről beszéljünk.” – mondta Koós Gábor, aki már részt vett a csapattal a martfűi edzőtáborban, s a Szolnoki MÁV FC elleni találkozót is végigjátszotta.

„Jól sikerült ez az edzőtábor. Sikerült megcsinálnunk azokat a dolgokat mind edzésmunkában, mind csapatkohézióban, amit az edző kért. Ebből tudunk dolgozni a jövőben. Nehéz volt az edzőtábor, de megyünk tovább.” – idézi a klub hivatalos oldala az új szerzeményt.

„Szeretem helyzetbe hozni a társakat, így a gólpasszokat emelném ki” – jellemezte önmagát a támadó középpályás, aki hozzátette: reméli, hogy gólokkal és egyéb dolgokkal is sokat hozzá tud tenni a közösséghez.

„Aki nem érezte át, az nem tudja miről beszélünk, amikor nagybetűs csapatról van szó. Már egy hét alatt át tudtam érezni, remélem, hogy ennek részese tudok lenni.” – jegyezte meg.

Koós Gábor szerződése lejárt a Soroksár SC-nél, így szabadon igazolható volt, a felkészülés alatt az Érdi VSE első edzésein már részt vett, valamint ő is ott volt a csapattal a martfűi edzőtáborban.

Fotó: fociakobon.cafeblog.hu

Címkék