A magyar kultúra napja Érden

A Szepes Gyula Művelődési Központban idén kilencedik alkalommal rendezték meg a magyar kultúra napját. Az ünnepségen adták át a Bella István-díjat, a Csuka Zoltán-díjat, az Érdi Művészeti Díjat valamint értékelték az „Így írok én” irodalmi pályázatra beérkezett műveket is. A díjátadó után színházi előadással ünnepeltek az egybegyűltek. 

Hasonló tartalmaink:

Érd Megyei Jogú Város a Magyar Írószövetséggel közösen rendezi meg az ünnepséget közel 10 éve. „Ennek az együttműködésnek az alapja nem a pénz, nem az ilyen-olyan érdekek érvényesítése, hanem a hit. A hit abban, hogy a kultúra összeköt, közösséget formál. Mert a kultúra lételem. Sorsközösségünk pillére, nemzeti emlékeink csarnoka” – idézte T. Mészáros András polgármester szavait a vasárnapi ünnepség valamennyi résztvevőjét köszöntve dr. Bács István alpolgármester, aki T. Mészáros András üdvözletét is tolmácsolta, hisz betegsége miatt nem vehetett részt e jeles ünnepségen.

(fotók: Boros Sándor)

Az ünnepi köszöntőket követően díjak és elismerések átadására került sor. Elsőként a Magyar Írószövetség és Érd város által közösen alapított Bella István-díjat Szentmártoni János elnök és dr. Bács István alpolgármester nyújtotta át Both Balázs költőnek.

Érd Város Csuka Zoltán-díját vehette át Mácsai Anetta, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese, aki 2000 óta az intézmény munkatársa.

Baka Györgyi költő irodalmi munkásságát Érdi Művészeti Díjjal ismerték el.

A díjazások sorát az „Így írok én” irodalmi pályázat helyezést elért pályázóinak jutalmazása zárta.

Végül az ünnepi műsor részeként a résztvevők megtekinthették Janikovszky Éva: A lemez két újabb oldala című művének egyfelvonásos színpadi változatát.

Címkék