Lesz meccs!

Február 11-én, 14 órakor az Érdi VSE labdarúgócsapata a Magyar Kupa kilencedik fordulójának első mérkőzésén a szintén NB III-as Budafoki MTE-t látja vendégül.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi VSE Sporttelepének centerpályáját sem kímélte az elmúlt hetek időjárása, s épp ezért utolsó és egyben egyetlen hazai felkészülési mérkőzés – a Vác FC lemondása után – elmaradt. Az Érdi VSE műfüves pályája játékra alkalmas, de a Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírása nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Kupa-mérkőzést ezen a pályán rendezzék meg, ezért a mérkőzés a centerpályán lesz – számolt be róla a klub honlapja.

A pálya állapota ugyan a kedvezőbb időjárásnak köszönhetően javul, ám a talaj még így is fagyos. A játéktér csütörtöki állás szerint játékra alkalmas, ám a fő kérdés, hogy a mérkőzés mekkora kárt tesz a pályában. Mivel egy esetleges halasztás esetén a találkozót jövő szerdán rendeznék meg, ezért az Érdi VSE úgy döntött, hogy a találkozót megrendezik, hiszen így a pálya rendbehozatalára több idő jut.

Ilyen esetekben mind a hazai, mind a vendégcsapat játékosai, illetve a Molnár Attila, Nagy Róbert, Varga Zsolt, Márkus Tamás játékvezetői négyes is érkezik, ám a játékvezetők még dönthetnek úgy, hogy a pályát játékra alkalmatlannak ítélik.

A centerpálya állapota már javul (a kép február 8-án készült)

Címkék