A Fehérvár a következő ellenfél

Az EHF-kupától búcsúzó két csapat is megkezdi a K&H női kézilabda liga második felét – legalábbis papíron –, miután február 24-én, pénteken 19 órától az ÉRD az Alba Fehérvár KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában.

Hasonló tartalmaink:

Azért csak papíron kezdik meg a huszonhat fordulós bajnokság második felét, mert ugyan ez a tizennegyedik meccse mindkét együttesnek, de az ÉRD Siófok elleni, és Fehérvár Mosonmagyaróvár elleni találkozója már a tizennegyedik fordulóból lett lejátszva, s a tizenharmadikat a csapatok EHF-Kupa-szereplése miatt halasztották el.

Mindkét gárda mozgalmas időszakon van túl, bár gyaníthatóan szívesen mentek volna még néhány kört a nemzetközi porondon, ahol az ÉRD a C-csoportban, az Alba Fehérvár KC pedig a B-csoportban végzett a harmadik helyen.

Az FKC már egy körrel hamarabb búcsúzott a Magyar Kupától, mint az ÉRD, hiszen Deli Ritáék hazai pályán csak egy 20–20-as döntetlent értek el a Mosonmagyaróvári KC SE ellen, amely így a vendégek továbbjutását eredményezte.

Szabó Edina gárdája továbbra is harmadik helyen áll az NB I-ben, de csak egy pont a hátránya a nála egy meccsel többet játszó FTC-Rail Cargo Hungariához képest. Janurik Kingáék tizenegy győzelem mellett a DVSC-vel ikszeltek és Győrben szenvedtek vereséget.

Ezzel szemben a Fejér megyeiek mérlege hét győzelem és hat vereség, amely csalóka lehet, hiszen Deli Rita együttese a közvetlen riválisok ellen idegenben játszott, s a Dunaújvárostól, a Siófoktól, a Debrecentől is kikapott, valamint óriási meglepetésre az újonc Kisvárda is jobbnak bizonyult a székesfehérváriaknál, emellett Győrből is pont nélkül távoztak. Hazai pályán jól megy az FKC-nek, egyedül az FTC tudott nyerni a KŐFÉM Sportcsarnokban, viszont itt is árnyalja a képet, hogy a nagy riválisok közül csak a Vácot tudták legyőzni, emellett a Mosonmagyaróvárt, az MTK-t, a Békéscsabát, a Budaörsöt és a Kispestet verték hazai pályán. A bajnokságban első idegenbeli sikerüket épp a hétvégén aratták, hiszen a Mosonmagyaróvárt új sportcsarnokában győzték le 31–29-re a létesítmény átadóján…

Az ÉRD hazai környezetben viszont szinte makulátlan mérleggel áll, egyedül az orosz Rosztov-Don tudott nyerni az ÉRD Arénában, azt megelőzően tavaly májusban, a Győr vitt el pontokat a Velencei úti létesítményből, s azóta tizenegy győzelem áll Klivinyi Kingáék mellett hazai pályán.

Az FKC legeredményesebb játékosa az idei szezonban a francia átlövő, Claudine Mendy 63 találattal, őt Biljana Bandelier (56) és Jelena Gjorgijevszka (43), valamint Pelczéder Orsolya (35) követi.

Míg az érdieknél a tizenkét meccsen 72 gólt jegyző Katarina Krpezs-Slezák nem lesz bevethető, mivel a Debrecen elleni kupameccsen szenvedett izomsérülést bal vádlijában, ám úgy tudjuk, hogy állapota javul, s akár néhány hét múlva már ismét számíthat rá Szabó Edina. A góllövőlistán a szerb szélsőt Klivinyi Kinga hatvan és Mireya González ötvenhat góllal követi.

Deli Ritáék legutóbb tavaly márciusban látogattak az ÉRD Arénába tétmérkőzésre, akkor az ÉRD könnyedén, 32–23-ra győzött, míg a Török Bódog Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében, Szigetszentmiklóson 25–23-ra nyert az ÉRD.

Felkészülési mérkőzésen a két csapat utoljára nyáron csapott össze, amikor előbb a székesfehérvári CEP-kupa döntőjében nyert hat góllal, 33–27-re az ÉRD, majd az ÉRD Arénában, a VI. „Nyitnikék” Ipartestület Kupa utolsó meccsén, kvázi döntőjén az utolsó másodpercben szerzett góllal egyenlített és ért el 28–28-as döntetlent a FKC.

Érdekesség, hogy a tavalyi meccshez hasonlóan idén is Nagy Ferenc, Túróczy József páros vezeti a mérkőzést. Akkor az ÉRD négy kétperces kiállítást és öt hétméterest, az FKC szintén négy kiállítást és hét hétméterest kapott.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
02.24., 19.00:
ÉRD–Alba Fehérvár KC (Vezeti: Nagy F., Túróczy J.)

Címkék