Érdről szeretettel

Hároméves az Érd FM 101,3, a térség kedvenc rádiója. A szülinapos médium helyi hírekkel, beszámolókkal, valamint a regionális közélet szereplőinek és történéseinek bemutatásával foglalkozik, miközben a mai kor igényeinek megfelelő zenét játszik.

Hasonló tartalmaink:

Február 23-án indulásának harmadik évfordulóját ünnepli az Érd Médiacentrum rádiója az Érd FM 101.3. A frekvencia 2002 óta szól a térségben, hisz először a Junior, később a Rádió 6 működött rajta.

A médium helyi hírekkel, beszámolókkal, valamint a regionális közélet szereplőinek és történéseinek bemutatásával foglalkozik, miközben a mai kor igényeinek megfelelő zenét játszik.

Az alapvetően kereskedelmi jellegű rádióban egyébként a magyar zenék aránya igen magas, a rádió zenei adatbázisának mintegy felét teszi ki. Mindezt a hallgatók is érzékelhetik, hisz a napi hazai zenei arány is 38 százalék körül mozog. Az Érd FM 101.3 legfontosabb célja, hogy a közösség részévé váljon, ezért kitüntetett figyelmet fordítanak a helyi hírekre. A Nemzeti Média- és Hírközlési Tanács pályázatain nyert műsoraik – a Zónázó és a Köztünk Marad – is a városban történt napi és heti témákat dolgozza fel. Az Érd FM 101,3 nagy hangsúlyt fektet a sporthírekre is. A napi közéleti hírek mellett kétóránként sporthíreket is mondanak, sőt minden hétvégén jelentkezik az Aréna című műsor is, amiben Pecsuvácz Péter műsorvezető a heti legfontosabb sporteseményeken túl, helyi és országos ismertségű sportolókkal beszélget.

A híreken kívül persze fontos szerepet kap a szórakoztatás, hiszen sztárportrék, gasztronómia és technikai műsorok színesítik az Érd FM 101,3 palettáját. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország egyik legjobb filmkritikusa, Kovács Gellért, vagyis a filmszerész( aki korábban a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című adásában lett ismert, mint Filmszerész) is hallható az Érd FM 101,3-on, hiszen minden szerdán 19 órakor kezdődik a mozis magazin.

A Filmszerészt egy másik ismert ember követi, hiszen szerdánként 20 órakor kezdődik a Rockbarlang Gidófalvi Attilával. A méltán népszerű zenész lehengerlő stílusa sokakat rabul ejt. A könnyedebb zene kedvelői is találnak csemegéket, hiszen csütörtök este 19 órától a főszerepet a jazz kapja és Birta Miki dzsesszgitár-előadóművész, zeneszerző, hangszerelő. 

Tekerjen Ön is az Érd FM 101,3-ra, vagy hallgassa online. A műsorok Érdről szólnak, szeretettel!

 

Címkék