Újraválasztották Áder Jánost

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn. A titkos szavazásban 170 képviselő vett részt, mindannyian érvényesen voksoltak.

Hasonló tartalmaink:

Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére 39-en szavaztak.
Áder Jánost a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör – kétharmados támogatás híján – eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.

A politikus megválasztása után a páholyban fogadta a gratulációkat, köztük Orbán Viktor miniszterelnökét.

Az 1959-ben született Áder János – volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő – második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos.
Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd – a rendszerváltás utáni ötödik államfőként – 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Áder János nős, felesége Herczegh Anita, négy gyermekük van.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt. Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

(MTI)

Címkék