Kiemelt ellenőrzések a vasúti átjárókban

Közösen tart ellenőrzéseket több megye vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség március végéig, júniusban pedig országszerte több tucat vasúti-közúti kereszteződésben ellenőriznek közösen a “Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban” című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

Hasonló tartalmaink:

A tájékoztatás szerint az idén az év első két hónapjában több mint duplájára, 6-ról 13-ra nőtt a vasúti-közúti átjárókban történt balesetek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, főként a személygépkocsi- és tehergépjármű-vezetők mulasztása, figyelmetlensége miatt.

Az ütközések következtében két személy életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek, nyolc balesetnél nem sérült meg senki.

A MÁV közölte: a több megyére kiterjedő márciusi kampány elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet a körültekintő, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára. Szórólapokon hívják fel a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására, a kijelölt vasúti átjáróban a vasútbiztonsági szakértők megvizsgálják az átjárók, a fénysorompók, sorompó csapórudak és a kihelyezett táblák állapotát, a vasúti pálya megfelelő beláthatóságát.

(Forrás: MTI)

(Képünk illusztráció)

Címkék