Nő az esély: új pályázat roma nők képzésére és foglalkoztatására

Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indul áprilisban mintegy kétezer roma nő képzésének és foglalkoztatásának elősegítésére.

Hasonló tartalmaink:

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy pénteki, encsi sajtótájékoztatón elmondta: a két elemből álló program első részében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alá tartozó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési szolgáltatásokat végző intézményekben indítanak el a foglalkoztatásba ágyazott szociális gondozó és ápoló, szociális szakgondozó és szociális asszisztens képzést. Erre az alprogramra 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Tájékoztatása szerint a másik, 3,15 milliárd forintos keretösszegű programkomponensben a képzettséget szerzett roma nők foglalkoztatására kaphatnak pályázati támogatást az állami, önkormányzati, civil, egyházi és alapítványi szervezetek. Ezek elsősorban gyermekotthoni asszisztens, pedagógiai felügyelő, házi időszakos gyermekgondozó, gyermek- és ifjúsági felügyelő, gondozó, óvodai dajka, szociális szakgondozó, valamint szociális gondozó és ápoló munkakörökben alkalmazhatják a roma nőket legalább 36 hónapos időtartamra.

A támogatási igények április 6-tól adhatóak be, a pályázati lehetőség két éven keresztül, 2019 áprilisáig lesz nyitva – tette hozzá az államtitkár, hangsúlyozva: a mostani programban részt vevő roma nők számára nem a képzés elvégzése után keresnek állást, hanem rögtön alkalmazzák őket. A foglalkoztatásba ágyazott képzés azt jelenti, hogy a foglalkoztatás és a megfelelő képzettség megszerzését célzó képzés párhuzamosan zajlik, a munkába állás már a program elején megkezdődik, így a munkakörhöz kapcsolódó képzés, végzettség megszerzése a foglakoztatás mellett történik.

(Forrás: MTI, Fotó: kormany.hu, Asztalos Zoltán)

 

 

 

Címkék