Így ki lehet kapni

Kikapni sosem jó, de ha egy ember vagy egy csapat mindent megtesz, hatvan percen keresztül küzd, akar és nyom, akkor az eredménytől függetlenül is emelt fővel hagyhatja el a pályát. Így tett az ÉRD is, amely 31–25-re kikapott az FTC-től a K&H női kézilabda liga 17. körében. Az FTC Hornyák Dóra, az ÉRD Gulyás Vanda és Vajda Luca nélkül vágott neki a derbinek, igaz, Szabó Edina csapatában visszatért a februári, Debrecen elleni kupameccsen vádlisérülést szenvedő Katarina Krpezs-Slezák és a Kisvárda elleni meccsek kihagyó Szvetlana Gridnyeva is.

Hasonló tartalmaink:

A mérkőzés első félideje furcsa összecsapást hozott, hiszen Nerea Pena zsinórban szerzett négy góljára csak Katarina Krpezs-Slezák tudott válaszolni hétméteresből. Ám amikor Mariama Signaté a tizenegyedik percben megszerezte az érdiek első akciógólját, villámcsapásra megváltozott a meccs, s 7–1-ről megkezdte a felzárkózást Szabó Edina együttese – köszönhetően annak, hogy a hazai kapuban addig remeklő Bíró Blankának nem, a túloldalon viszont Janurik Kingának minden bejött, ahogy támadásban a francia átlövő lövései is ültek, s az ő első félidei hat góljával az ÉRD két gólra is megközelítette a fővárosiakat, a szünetben pedig három volt közte (15–12). Itt jegyezzük meg, hogy az őszi meccsen az ÉRD 19–15-ös hátrányban volt, aztán eggyel nyert…

A második játékrész is Pena-parádéval kezdődött, s amikor az ÉRD egyre csökkenthette volna a hátrányát, akkor a spanyol irányító előbb egyszer, majd kétszer is bevette Janurik Kinga kapuját. 18–15 után viszont Klivinyi Kingáék nem tudtak megálljt parancsolnia népligetieknek, akikkel csak tartani tudták a lépést, ám hiába Mariama Signaté hét gólja, Janurik Kinga 16 védése, vagy Klivinyi Kinga öt találata, az FTC 31–25-re nyerni tudott, ezzel a bajnoki ezüstéremért folyó csatában hárompontos előnybe került az ÉRD-del szemben.

– Nagyon jól éreztem magam, rendbe jött a sérülésem, remélem, egyre jobban megy majd. Úgy gondolom, hogy az FTC jobban összpontosított, mint mi. A lerohanások utáni visszarendeződésben eddig jók voltunk, de most ez volt az oka annak, hogy kikaptunk – értékelt a sérülése után négy góllal visszatérő Katarina Krpezs-Slezák, aki leszorult a házi góllövőlista éléről, hiszen a meccs előtt Klivinyi Kingával egyaránt 72 gólnál járó szélső mellett a magyar átlövő ötször volt eredményes.

Az első idegenbeli siker

Két éve íródó NB I-es története során először nyert idegenben a Budaörs női kézilabdacsapata, amely a 17. körben szinte végig vezetve aratott magabiztos, 32–25-ös győzelmet az EUbility Group Békéscsabai ENKSE vendégeként. Mihály Attila lányai a kezdés után magukhoz ragadták a kezdeményezést, s ugyan viharsarkiak felzárkóztak döntetlenre, de a kilencgólos Pálos-Bognár Barbara vezette Budaörs megújult és simán győzött. Ez pedig a klub élvonalbeli története során először sikerült idegenben.

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD 31–25 (15–12)
Elek Gyula Aréna, 1500
néző. Vezette: Andorka, Hucker

FTC: Bíró – LUKÁCS V. 7, Zácsik 1, SNELDER 2, Szekeres, Szucsánszki 1, Schatzl 1.
Csere: Szikora (kapus), PENA 9 (2), Kovacsics 4 (2), Jovanovics 3, Mészáros R., Szarka 3.
Edző:
Elek Gábor

ÉRD: JANURIK – Krpezs-Slezák 4 (2), M. González, A. Bulatovics, Kisfaludy 1, Klivinyi 5, Araújo 3.
Csere: Gridnyeva, Stojak (kapusok), SIGNATÉ 7, Szabó L. 3 (2), Kiss N. 1, Barján, Takács K.
Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása. 11. perc: 7–1. 16. p.: 8–5. 22. p.: 12–9. 33. p.: 16–14. 41. p.: 23–17. 49. p.: 26–20. 55. p.: 28–24.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4

MESTERMÉRLEG:

Elek Gábor: – Az ÉRD egy nagyon jó csapattá vált az elmúlt években, lépésről-lépésre építkeznek. Egyre látványosabb, mennyire jó teljesítményt tudnak nyújtani. Épp ezért egy nagyon értékes győzelmet arattunk. Mindkét csapat komolyan készült egymásra, ez látszott is. A kezdés kicsit megnyugtatott minket, utána magunkra engedtük az ellenfelünket, rengeteg hibás támadással, kihagyott ziccerekkel. Signátéval nem bírtunk az első félidő második felében. Aztán egy nagyon kiélezett mérkőzés volt. Még a fordulat is benne lehetett volna, de ma helyén volt a szívünk.

Szabó Edina: – Már másodjára kapom a kérdést, hogy hogyan kezdtük a mérkőzést. Egy mérkőzés hatvan percig tart. Az utolsó hat-nyolc percet leszámolva kiélezett küzdelem zajlott a pályán, az eredménytől függetlenül, mert az gyorsan változik. A csapatom nem mindig tudta kihasználni a lehetőségeit. De benne volt, hogy vissza lehet jönni. Aztán az erőviszonyok aztán érvényesültek. A Ferencvárosnak szeretnénk sok sikert kívánni, és jussanak be a Final Fourba és a lehető legjobb eredményt érjék el.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–Budaörs 25–32 (14–18)
Békéscsaba, 800 
néző. V: Dobrovits, Tájok
BÉKÉSCSABA: Triffa – Diószegi 2, Kovacsevics 1, Gidai 2, Zöldi-Tóth 2, Walfisch 7 (1), Gávai 2. Csere: Terenyi (kapus), Glusica 2, Dukics, Vaszileuszkaja 2 (1), Vukajlovics, Mihálffy 2, Bottó 3. Edző: Skaliczki László

BUDAÖRS: Schneck – Juhos 3, Horváth B. 2, Hornyák Á. 3, Zsigmond V. 3, Pálos-Bognár 9 (1), MÉZES 6. Csere: Györkös (kapus), Szabadfi 2, Ivanics 4, Kovács Alexandra, Karalyos, Ertl. Edző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása. 1. perc: 1–0. 6. p.: 2–5. 11. p.: 6–6. 17. p.: 8–11. 26. p.: 10–16. 28. p.: 13–16. 38. p.: 16–19. 42. p.: 18–23. 52. p.: 21–28
Kiállítások: –, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1

 

Címkék