Ismét van bankautomata Tárnokon a faluban

Több mint hároméves szervezőmunka eredményeképpen kedden bankautomatát telepítettek Tárnokon, a Polgárok Háza épülete elé. Évekig nem volt ilyen eszköz a falu részen.

Hasonló tartalmaink:

Mint Szolnoki Gábor polgármester a Tárnokhír Online-nak elmondta, a probléma már akkor jelentkezett, amikor a Takarékszövetkezet áthelyezte fiókját a Rákóczi útra. Az évek alatt csak nőtt az igény, ahogy nőtt azok száma is, akik bankkártyával rendelkeznek.

– Az épület más célú hasznosítása – Polgárok Háza, majd a csatornaépítő konzorcium irodái, ma pedig Kormányhivatal – nem tette lehetővé egy automata újbóli beépítését, de éveken keresztül bankot sem találtunk, akik ezt megvalósították volna, mert az volt rendre az első válasz, hogy ezen a településrészen nincs erre valós igény – fejtette ki a polgármester.

– Három évvel ezelőtt jött a reménysugár, a Takarékszövetkezet nem zárkózott el a megvalósítástól, csak helyszínt kellett hozzá biztosítani. Az első megkereséssel a COOP áruházat illettük, ott azonban nem sikerült a tulajdonosi körrel megegyezni. Jött a következő ötlet, a Tárnoki Művelődési Ház, ahol a ruhatárból leválasztható lett volna egy rész, ami az árkád felé biztosíthatta volna a pénzfelvételt. Ennek tervezése megkezdődött, komoly egyeztetést kellett folytatnunk a Tárnoki Művelődési Ház pályázati felújítását koordináló közreműködő szervezettel, végül megszületett az elvi engedély, a megvalósítási terv el is készült, azonban a gyakorlati munkák kezdete előtt a Takarékszövetkezet átszervezése miatt nem lehetett már megvalósítani. A következő döntés akkor született meg, amikor önkormányzatunk ajánlattételi eljárás keretein belül megversenyeztette pénzügyeinek banki ellátását. Itt már kimondhattuk, hogy célunk egy bankautomata létesítése is. Innentől kezdve gyorsultak egy kicsit a dolgok, a közös szakmai csapat hamar kiválasztotta a helyszínt, és az új szerződéskötés után egy évvel végre megérkezett a várt bankautomata is – mondta Szolnoki Gábor.

(Forrás: Tárnokhír Online)

Címkék