Folytatódik a Bozsik-program

Az Érdi VSE műfüves pályáján rendezték a Bozsik-program tavaszi nyitófordulóját az U7-es és az U9-es korosztályokban – írja az érdi-vse.hu. 

Hasonló tartalmaink:

Az idénynyitó eseményen az U7-es korosztályban nyolc játékossal vett részt az Érdi VSE, amely így két és fél csapattal indult el, a harmadik, nem teljes csapathoz mindig csatlakozott egy másik együttes játékosa. Az U9-es fordulóban már 4+1 játékossal rendezik a mérkőzéseket, s a házigazdák itt is majd’ három csapatot indítottak, hiszen tizennégy játékos állt ifj. Novák Ferenc rendelkezésére. A fordulóban az Érdi VSE mellett a Százhalombattai VUK SE, a Százhalombattai LK, a Törökbálinti Focisuli SE, illetve az Asterix SC-Érd is indult.

Mindkét korosztálynál öt-öt pályán rendeztek mérkőzéseket, melyeken az eredményt nem vezetik, hiszen itt még csak a labdarúgás megszerettetése a cél, nem az eredménykényszer.

(fotó: Domonkos Bálint)

– Ez egy jó kezdeményezés. Ez az alközpont, melynek mi vagyunk a vezetői egy jó szervezet. A mi szerepünk: a pályát előkészíteni, a játékosainkat felkészíteni, ezt maradéktalanul megtettük. U7-ben hárman játszanak csak, mi nyolc játékossal tudtunk kiállni. U9-ben négy plusz egy játékossal zajlanak a mérkőzések, itt tizennégy labdarúgóval vettünk részt. Vannak ügyesek, de vannak akik most kezdték. – mondta ifj. Novák Ferenc, az U9-es, illetve U7-es csapatok edzője az érdi-vse.hu-nak. – Úgy csináltuk a csapatokat, hogy hasonló erőt képviseljenek, illetve egy korosztály legyenek, mert U9-nél sokan maradnak még a korosztályban, az U7-nél pedig az ovisok is minél többet játsszanak együtt. – fogalmazott a két legkisebb gárda edzője, aki viszont hozzátette, hogy a program hátránya, hogy itt az edzők egyben pályafelügyelők is, így kevesebbszer látják saját csapatukat játszani, de szerinte ügyes csapat, akikkel még sokat kell edzeni, s akkor nem lesz gond.

Az U7-es korosztályban az Érdi VSE legügyesebb játékosa Mészáros Márkó lett, míg az U9-eseknél Zsombik Dávid kapta meg a díjat.

Címkék