Halálos közlekedési balesetet okozott

A gárdonyi rendőrök vádemelési javaslattal zártak le egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset ügyében indított nyomozást.
Hasonló tartalmaink:

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy érdi férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján L. Lajos 2016. november 22-én 17 óra körül a 8117-es úton közlekedett Pázmánd felől Kápolnásnyék irányába. A 46 éves férfi az M7-es autópályára szándékozott felhajtani Kápolnásnyék térségében, de a kereszteződésben kihelyezett elsőbbségadást szabályozó jelzőtábla ellenére nem állt meg, hanem megkezdte a kanyarodást.  A manőver során összeütközött egy szemből érkező és egyenesen közlekedő Daewoo típusú személyautóval. Az ütközés következtében a vétlen személygépkocsi 60 éves vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügyben folytatott nyomozást lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre.

(Police.hu)

Címkék