Gyermekkorában a nagymama szépen csengő szopránja ébresztette fel benne a zene iránti, máig csillapíthatatlan szerelmet. Ma a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, s ő alapította 1990-ben a Budapesti Bach Hetet, melynek máig művészeti vezetője. Márciusban Kossuth-díjjal tüntették ki. Beszélgetés dr. Kamp Salamon karmesterrel.

- Kevesen tuják, hogy ön városunk lakosa.

- Közel három évtizeddel ezelőtt vált fontossá számunkra, hogy olyan lakóhelyet keressünk, amely nemcsak közel van a fővároshoz, hanem igazán otthon érezzük benne magunkat. Az is fontos szempont volt, hogy a fiaink olyan környezetben nőjenek fel, ahol szabadon futkározhatnak a kertben, tarthatunk kutyát, esetleg futballozni is lehessen az utcán. Így a Budapest környéki településeken keresgéltünk, s Érd tetszett meg legjobban.

- Hány gyermek nőtt fel az érdi házban?

- Két fiú. Az idősebbik Salamon, aki jelenleg sportmenedzser szakra jár, előtte pedig a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Karán diplomázott. A fiatalabb Sebestyén, ő most épp molekuláris bionikával foglalkozik, a rákkutatásban vesz részt.

- Egyikük sem választott zenei hivatást…

-Valójában zeneileg is képzettek, hiszen az érdi Lukin Zeneiskola növendékei voltak. Máig nagyon hálás vagyok a Stiblo Anna vezette, nagyszerű oktatásáért. Sebestyént Rédai Erzsébet tanította csellózni, aki az általam nagyra becsült Érdi Kamarazenekar vezetője. Jómagam is évtizedek óta figyelemmel követem a vonós együttes munkáját, sőt olykor én is vállaltam velük fellépéseket. Idősebb fiam, Salamon pedig Kerecsányi Erika, valamint Részegh Benedek hegedűs növendéke volt. Most pedig mindkét fiam velem együtt énekel a Lutheránia Énekkarban. Ha nem is lett a hivatásuk, de a zene végigkísérte, s kíséri ma is az életüket.

- Ön miért választotta hivatásául a zenét?

-Számomra nem volt kérdés, hogy a zene mellett döntök. Nagymamámnak gyönyörű szoprán hangja volt. Szinte ma is a fülembe hallom a különleges, csodaszépen csengő hangját, ahogyan esténként, elalvás előtt népdalokat, gyülekezeti énekeket énekeltünk magyarul és németül. Valójában ez a lutheránus korál az alapja Johann Sebastian Bach művészetének. Jómagam is ilyen módon ismertem meg az orgonaműveket, majd a passiókat, egyáltalán, az egész Bach-életművet, s olyannyira lenyűgözött, hogy tudtam ez az, ami kell nekem!

- Honnan indult a nagymamával együtt énekelő kisfiú?

- Hartán születtem, majd a bajai német nyelvű gimnáziumba jártam. Heti nyolc német irodalomórám volt. Ez az elmélyült német nyelvismeret később nagy segítségemre volt a Bach kantáták megértésében. Érettségi után Pécsett párhuzamosan ének-zene szakon a főiskolán és a szakiskolában zongorát tanultam, majd felvettek a Budapesti Zeneakadémiára Párkai István tanár úr osztályába, s az általa vezetett Liszt Ferenc Kamarakórusban is énekeltem. A diploma megszerzése után a Bécsi Zeneakadémián Prof. Karl Österreicher karmesterosztályában folytattam a tanulmányaimat. Ez óriási lehetősség volt számomra, hiszen ő Hans Swarowsky tanítvány volt, márpedig, akinek jelentős szerepe van a mai kortárs zenei életben, mind Swarowskynál tanult! Mégis, Bécsből egy telefonhívás hozott haza. A Deák téri Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya Weltler Jenő hívott fel: „Fiam, tanuljuk a Máté passiót, de én már idős vagyok hozzá, szükségem lenne a segítségedre!”

- Egyből igent mondott?

- Megkérdeztem előbb Österreicher professzort, mi a véleménye. Azt mondta, nem óhajt beleszólni az életembe, de ha már kérdezem, természetesen azt tanácsolná, maradjak még Bécsben, mert egy nemzetközi karrier lehetőségét látja bennem. Na, ekkor biztosan tudtam, hogy haza kell jönnöm!

- A professzor véleménye ellenére?

- Igen, de csak azért, mert én mindig direkt az ellenkezőjét választom, vagy teszem annak, amit a többség választana! Mindig ez erősít meg a döntésben, hogy pontosan tudom, melyik irányba nem kell elindulnom. Ezt Bach János passiójának első koráljából tanultam, amelyben azt a dilemmát veti fel, hogy a világ, vagy Isten törvényei szerint akarsz-e élni? S én mindig kizárólag az utóbbit szeretném választani. Ezért volt fontosabb számomra a Máté passió, mint az, hogy nemzetközi karriert építsek magamnak.

- Persze, itthon is felfelé ívelt a pályája.

- Előbb a Pászti Miklós vezette Országos Filharmónia Állami Énekkarhoz kerültem, majd a Kamarakórus karnagya lettem, ezután a debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjének és karnagyának választottak. Debrecenből a Pécsi Tudományegyetemre kerültem, s annak Művészeti Karán a Karvezetés a Zenei Elméleti és Kórus Tanszék vezetője lettem. Később pedig meghívást kaptam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol jelenleg a Karmester és Karvezető Tanszék professzora vagyok, s mellette az egyetem Doktoriskolájában a Karvezetés Alprogramot is én vezetem.

- Tehát mégis jól döntött, amikor elhagyta a bécsi Zeneakadémiát?

- Így igaz, hiszen a pályafutásom mindvégig magában foglalta a gyakorlati zenélést is. A Lutherániában például nagyon ritkán játszott zeneműveket szólaltatunk meg, köztük Bach kétszáz olyan kantátáját, amelyeknek 90 százalékát 300 éve nem játszották Magyarországon. Ugyanakkor annak is örülök, hogy módomban áll a tudományos munkában is elmélyülni, mert ez is mindig nagyon érdekelt, s az ifjúság tanításában is nagy hasznát vettem. Annak is mindig szükségét éreztem, hogy legyenek növendékeim, akiknek nemcsak zenei tapasztalataimat, hanem szellemi irányultságomat is át tudom adni.

- Rengeteg fellépés, koncert áll ön mögött. Hogyan győzi erővel?

- Ahogy említettem, a kihívás engem rettenetesen inspirál. Nemrégiben a Zeneakadémia nagytermében volt Dobozy Borbála nagy sikerű csembaló estje, amelyen Bach versenyművek mellett két jelentős 20. századi komponista művét is bemutattuk: a cseh Martinu és a svájci Frank Martin szerzeményét. Ez egy hármas verseny volt csembalóra, zongorára, hárfára és két vonós zenekarra. Igazi különlegességnek számított, méltán volt óriási sikere a zenekedvelők körében. Idén a reformáció 500. évfordulója alkalmából pedig tíz alkalommal játsszuk el Bach h-moll miséjét Szabadkától Brassóig számos nagyvárosban és természetesen a Deák téri Bach Héten is megszólaltatjuk. Jómagam egyébként a h-moll misét tartom az emberi szellem legnagyobb alkotásának.

- A karmesternek rengeteg művet kell ismernie. Miként képes mind fejben tartani?

- Dirigens növendékeimnek azt szoktam mondani: nektek még azokat a zeneműveket is ismernetek kell, amelyeket még nem írt meg senki! Úgy gondolom, minden tudomány területén így van ez, hogy amikor az ember képes rálátni a teljesre, akkor a helyükre kerülnek a részek is. A karnagy számára rendkívül fontos, hogy ismerje a teljes zeneirodalmat, bár elismerem ez azonos részletességgel lehetetlen.

- Mennyire sikerült bekapcsolódnia az érdi zenei életbe?

- A zeneiskolán keresztül mindig kapcsolatban voltunk, hiszen a fiaim itt tanultak zenélni, gyakran elkísértem őket az órákra, jelen voltam a vizsgahangversenyeiken, sőt magam is több alkalommal dirigáltam a Bach kamarazenekart. Ha időm engedte, részt vettem a koncertjeiken. Bármikor szívesen segítek, ha épp egy szólistára van szükségük, javasolok, vagy magam kérek fel valakit.

- Mi volt a legnehezebb a pályafutásában?

- Hirtelen nem tudnék kiemelni semmit, viszont nem tagadom, voltak nehézségek is, ám azok minden ember életében előfordulnak. Az a meggyőződésem, hogy nem arra kell figyelni, ami visszatart és lehúz, hanem arra, ami felemel, előre visz és nemesít. A művészetnek az a feladata, hogy a világ átszellemítésében vegyen részt, rávilágítva, hogy az élet súlypontja tulajdonképpen az életen túl van, s hogy az életet érdemes odaadni azért, ami az életnél is több! Ezt a hitet pedig, – úgy vélem –, nem elég megőrizni, tovább is kell adni.

- Érdeklődésének középpontjában Bach életműve áll. Mitől különleges az ő zenéje?

- Bach zenéjének legrejtettebb és egyben legdrágább kincse Jézus Krisztus jelenléte. Bach művészetének célja ezért nem esztétikai, hanem metafizikai, amely visszavezeti az embert valóságos eredetéhez. Zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad mindenkiben mindig és minden körülmények között. Ez az a hang, amit mindannyian értünk. Nemcsak a konkrét zenei hangot, hanem a magasabb létezésről, a magasabb világról való „híradást” is hallom a zenéjéből. Ezért van a zenének olyan hatalma, hogy a történetiségen, a korokon túl tud emelkedni, s emiatt lehetséges, hogy Bach zenéjét Japántól kezdve, Európán keresztül, az egész világon csodálják anélkül, hogy az egyes műveket, vagy a zeneszerző életművének történetét ismernék. Én természetesen jól ismerem Bach teljes életművét. Azt is mondhatnám, számomra kizárólag ő van a középpontban. Hozzá viszonyítok mindent, mint ahogyan minden muzsikus is tudja, hogy a zenében az alfa és az ómega kizárólag Johann Sebastian Bach. Minden műve egy újabb kihívás. Olykor azt gondolom, ha már dirigáltam egy-egy kantátáját, könnyebb dolgom lesz a következővel, de nem így van. Minden műnél elölről kell kezdeni, s mindegyikkel meg kell küzdeni ahhoz, hogy az ember megértse és átadja annak valódi mondanivalóját.

- Idén a legmagasabb állami elismeréssel tüntették ki. Miként fogadta a Kossuth-díjat?

- Óriási megtiszteltetés, de úgy tekintek erre a nagy elismerésre, hogy ezzel a magyar művelődés a reformáció egyetemes értékei előtt tiszteleg, a mi esetünkben ez a bachi életmű ápolását jelenti. Ha még konkrétabb szeretnék lenni, azt mondhatnám: a magyarországi Bach-kultusz életben tartását jelenti. Lichtenberg Emil Bachról szóló könyvének előszavában azt írja: amelyik országban nincsen Bach-kultusz, ott nincs igazi zenekultúra. Lehet túlzásnak tűnik, de szerintem nagyon fontos meglátás. A mi zenei tevékenységünk fő feladata, hogy a teljes bachi életmű megszólaljon. Ezért hoztuk létre a Budapesti Bach Hetet, amelyen immár 28-ik éve a Mester művei szólalnak meg. Ezért hoztuk létre a Bach-társaságot, s indítottuk útjára a Deák téren a kantáta zenés istentiszteleteket. Nemcsak az ország, hanem Európa számos előadója vett már részt a hangversenyeken, amelyeket nemcsak hatalmas kihívásnak, de küldetésnek tartunk valamennyien.

(Érdi Újság)