Bronzok a birkózó ob-ról

Az idei Diák II. kötöttfogású országos bajnokságot Zalaegerszegen rendezték meg, több mint 160 versenyző indult el rajta. A mezőny nagyon erős volt, hiszen ezek a gyerekek már előtte több válogatóversenyen vettek részt, hogy kivívják maguknak és az egyesületüknek az indulás jogát.

Hasonló tartalmaink:

Az érdiek 9 versenyzővel léptek szőnyegre. A hosszan elhúzódó, nagyon szép küzdelmeket hozó bemutatóversenyen több érdi is döntőbe került. A nagy csaták után hárman állhattak a dobogó harmadik fokára: Gazsi Máté, Gyenes Bence és Narancsik Bence, valamint Bori Richárd és Hermann Norbert az értékes ötödik pozícióban végzett.

Miközben a Diák II. korcsoport versenyzői az ob-n mutathatták meg tudásukat, több száz kilóméterrel arrébb, Románia fővárosában, Bukarestben két érdi birkózó lépett a szőnyegre. Sipos Boglárka fáradtan az előző hetek fogyasztásaitól, nem volt túl jó formában, de így is táblára birkózta magát, ott elhagyta az ereje és kiesett. Kovács Bence először lengyel versenyzővel mérhette össze az erejét, és hozott egy nyertes meccset. A következőben egy román versenyzőtől kikapott, majd egy ceglédi honfitárssal került össze, ahol szintén nyert, ezzel a bronzéremért birkózhatott. Fél lábbal a dobogóra kerüléstől a finn versenyző bizonyult technikásabbnak, mert pontozással Bence fölé kerekedett, így neki az V. helyezés maradt.

0516_birkozas

Címkék