Befejeződött az egyéni bajnokság

2016 októberében indult el az Érdi VSE egyéni sakkbajnoksága. A verseny kiélezett küzdelmet és a szakosztályvezető győzelmét hozta.

Hasonló tartalmaink:

Sokáig úgy tűnt, hogy a tavalyi győztes Szilágyi Sámuel ismétel, hiszen sorozatban nyerte a mérkőzéseit. Hét egymás utáni győzelmével az élen állt, de később becsúszott néhány döntetlen és két vereség is. Ezután Sinka Csaba lépett elő favoritnak, de két váratlan vereség az ő esélyeit is szertefoszlatta.

Az utolsó forduló előtt fél pontos különbségek voltak az élen, így aki jó helyezést akart elérni, annak győzni kellett. Ez mindegyik esélyesnek sikerült, így a szoros küzdelemben végül Horváth Péter szerezte meg az első helyet, megelőzve Varga Józsefet és Szilágyi Sámuelt. A negyedik helyen Sinka Csaba, az ötödiken pedig Holtság István végzett.

Címkék