Legyen előbb a tyúk, hogy legyen tojás

Június elsején újra meghirdeti a “Tyúkokkal a környezetvédelemért” elnevezésű programját az ÉTH Nonprofit Kft., vagyis az érdi háztartások ingyenesen igényelhetnek a cégtől családonként 3-5 szárnyast. Egy tyúk évente 30 kilogramm amúgy biológiailag lebomló hulladékot fogyaszt el, ráadásul még tojást is tojik. Az igénylés feltétele mindössze annyi, hogy egy éven át “kapirgálós” módon tartsa a tyúkot a kert tulajdonosa.

Hasonló tartalmaink:

Az ötlet Angliából származik, ott már kiválóan működik a városi tyúktartás. Pató Simon, az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. vezetője az ÉrdMost-nak elmondta, cége is részt vesz az újfajta tojástermelés elterjesztésében. Az általuk vitt tyúkokkal a környezetvédelemért program lényege, hogy a szárnyasokkal csökkenthető a biológiailag lebomló, illetve a zöldhulladék mennyisége, amelyek nem a komposztálókba, illetve lerakókba kerülnek, hanem takarmányként hasznosulnak.A programba bekapcsolódók a cégtől – bizonyos feltételek teljesítése mellett – ingyen kapnak három-öt tyúkot, a baromfinak konyhai hulladék, felesleges húsnyesedék, tízórai-maradék, zöldséghéj egyaránt adható.

Pató Simon kiemelte, nemcsak az a cél, hogy az ember jól járjon, hanem, hogy a tyúkok is „boldogok” legyenek, vagyis minél több idejüket töltsék a szabadban, ne ketrecben éljék le az életüket. Ennek további haszna, hogy nem lesz szükség fűnyíróra, hiszen az állatok szívesen csipegetik a zöld sarjakat. Ezzel szinten tartják a fű magasságát, de nem koptatják ki a gyepet.

Aki szeretne részt venni a programban az a szolgáltató cég ügyfélszolgálatán, a 06-23-522-600-as telefonszámon vagy e-mailben az ugyfelszolgalat@eth-erd.hu címen jelentkezhet!

Érden sikeres a program, tavaly összesen 1350 tyúkot tudtak kiosztani az igénylőknek, de akár a dupláját is át tudták volna adni.

A hatályos törvény szerint az elsődleges szempont, hogy az állatok és a körülöttük élő emberek jóléte, egészsége semmilyen módon ne károsodjon. Emellett a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt kell tartani, például, hogy az állattartás ne zavarjon másokat, ne járjon zajjal, kellemetlen szagokkal.

Címkék