SZÉP VOLT, FIÚK!

Véget ért a szezon felnőtt NB III-as csapatunk számára, amely a Nyugati csoport utolsó körében fordulatos mérkőzésen játszott 2–2-es döntetlent a Puskás Akadémia FC második csapatával, amely után a játékosok megkapták ezüstérmeiket.

Hasonló tartalmaink:

Gyásszünettel kezdődött a mérkőzés, hiszen a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt buszsofőrünkre, Sárai Ferencre emlékeztünk, aki még egy hónapja is utaztatta idegenbeli meccsekre gárdáinkat, de az elmúlt tíz-tizenöt évben is temérdek alkalommal ő szállította csapatainkat az idegenbeli találkozókra.

Ami a kezdő csapatokat illeti, Pallagi Botond a magyar amatőr-válogatottal Cipruson szerepelt, míg Koós Gábor sérülés miatt maradt ki Limperger Zsolt keretéből, de az elmúlt hetekben fiksz jobbhátvéd, Gyurácz Bálint sem volt kezdő, Ország Péter játszott helyezte, míg Hegedűs Norbert is lehetőséget kapott a pálya közepén.

Az első percben megszerezte a vezetést a vendég együttes, amikor Bozsoki fejelt volna Csiszárnak, de utóbbi nem érte el, Damásdi Alexet pedig egyikük sem tudta semlegesíteni, az alapvonalról adott középre, ahol üresen állt Szabó Máté, aki Kertész Ferenc hóna alatt lőtt a kapunkba…

Aztán a tizenkettedik percben egyenlítettünk, amikor Kelemen Patrik kiugratása után Melczer Vilmost lökték fel a felcsúti védők a tizenhatoson belül, Bereczki Miklós játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit a sértett higgadtan értékesített.

Két percre rá egy szép akciót követően balról érkezett a lapos beadás Kelemen Patrik elé, aki nem csak az ellenfelet, hanem Balázsovics Mátét is lefutotta és passzolt az üresen tátongó kapuba (2–1)!

Ha így megy tovább, akkor tíz gólnál többet is láthatunk, három helyzet, három gól…

De amint ezt leírtuk, már csökkent is az arány, amikor Kónya Benjámin lőtt fölé távolról. Majd egy veszélyes támadás után Kertész mozdult ki jól a kapujából.

A 23. percben közel állt az egyenlítéshez a Puskás II, amikor egy jobboldali szabadrúgás után Hudák Martin lőtt kapufát 25 méterről.

Nem sokkal később eleredt az eső, mintha dézsából öntötték volna. A harmincadik percben Bereczki Miklós berendelte a csapatokat, hiszen a gyorsan jött vihar mellett villámlott is. De hát ilyen ez a nyári zápor, a csapatok tíz percet „pihenhettek”, s a játékvezető játékra alkalmasnak ítélte az időjárást, így folytatódott a találkozó.

A 33. percben pedig Deutsch László vétlen kezezése után a kaputól jobbra végezhetett el szabadrúgást Melczer Vilmos. Lövés helyett beadta, Németh jól emelkedett, de a hosszú sarokról fölébólintott…

A szünet előtt a vendégek is büntetőhöz jutottak, Pintér Nikola lábában akadt el a kilépő felcsúti, amiért Bereczki tizenegyest ítélt, melyet Damásdi Alex értékesített (2–2)…

A második félidőben Tárkányi Gergő érkezett Balázsovics Máté helyére. Aztán rögtön ő harcolt ki szabadrúgást a kapu előtt húsz méterre, melyet Melczer Vilmos lőtt a sarokra, de Varga Ádám odaért. Aztán az 52. percben is jól csapott le a labdára Tárkányi Gergő, de hiába lőtt jól, Varga ismét leért a sarokra…

De ezek a percek kevéssé a fociról szóltak, előbb Németh Gábor maradt lent egy szabadrúgás után az ellenfél tizenhatosán belül, majd Kelemen Patrikot könyökölte le csúnyán Radó Dániel… Ezt követően egy kirúgás után a keresztező Bozsoki Imre és Ország Péter lábában akadt el Szabó Máté, ami miatt a Puskás középről, a kaputól mintegy húsz méterre jutott szabadrúgáshoz, de Hudákon Kertész már sokadszor fogott ki. Alig egy óra játék után egy szép támadás végén Melczer jutott lövésig, ám ballábas kísérletét védte Varga. Ezt követően Gyurácz Bálint váltotta csapatunkban Ország Pétert. Majd ismét Melczer próbálkozhatott, de távoli lövése csak az oldalhálót találta el…

A túloldalon ismét Hudák volt elemében, szerencse, hogy a hazai „cséká” a helyén volt, Kertész Ferenc védett.

A következő helyzetre sokat kellett várni, hiszen a vendég szögletek nem voltak veszélyesek az érdi kapura. A 72. percben Palásthy Norbert érkezett Pintér Nikola helyére. A 78. percben egy remekbe szabott akció után Melczer baloldali lapos beadására kiváló ütemben érkezett Hegedűs Norbert, de nem talált kaput. A második játékrész jóval eseménytelenebb mint, az első volt, mindkét csapatnak voltak jó periódusai, de többnyire a mi akaratunk érvényesült. Azonban a győztes gól váratott magára. Tíz perccel a vége előtt is meg volt a lehetőség, amikor Gyurácz Bálint beadása Kelemen lábáról ment a kapu mellé… Aztán öt perccel később hiába volt ígéretes lehetőség Kónya Benjámin előtt, az ő lövését is védte Varga…

Az utolsó percben még Palásthy Norbert előtt adódott nagy lehetőség, de nem talált a kapuba, maradt a 2–2, így döntetlennel, a második helyen zártunk a 2016/2017-es évadot az NB III Nyugati csoportjában.

A mérkőzés és az éremátadás után a csapat kapitánya, Kertész Ferenc jelentette be, hogy a következő szezontól a Németországba költöző Gyurácz Bálint, illetve Palásthy Norbert sem erősíti az Érdi VSE-t.

„Utolsó lehetőségünk volt, hogy elbúcsúzzunk a lelkes táborunktól és lezárjuk ezt a sikeres évet, sajnos nem sikerült győzelemmel búcsúznunk, de egy jó játékot produkálva egy élvezetes mérkőzésen búcsúztunk. Egy sikeres csapathoz, jó közösséghez kerültem, ahol építő munkát tudunk folytatni.” – nyilatkozta ezúttal Limperger Zsolt segédje, Csintalan Csaba, aki nyáron csatlakozott a csapathoz.

NB III, Nyugati csoport, 34. (utolsó) forduló

Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II 2–2 (2–2)
Vezeti: Bereczki M. (Imrő, Péntek)
Érdi VSE: Kertész F. – Ország (Gyurácz B., 60.), Bozsoki, Csiszár, Pintér N. (Palásthy, 72.) – Kónya, Hegedűs N., Melczer – Kelemen P., Balázsovics (Tárkányi, a szünetben), Németh G. V.
PAFC II: Varga Ádám – Keszi, Radó D., Nagy Ádám, Deutsch L. – Mim (László N. 87.), Kovács Tamás, Péter Bence (Ayrton, 80.) – Damásdi, Hudák M., Szabó Máté (Zsigmond, 72.)
Gólszerzők: Melczer (12. – tizenegyesből), Kelemen P. (14.), ill. Szabó Máté (1.), Damásdi (42. – tizenegyesből)

Címkék