Útépítések kezdődnek

Megkezdődnek a munkálatok az Alsóvölgyi úton, illetve az Ürmös-Csaba utcán – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András. Mint a polgármester elmondta, a munkaterületet kedden átadták; elsőként a vízelvezető rendszer épül ki, ezt követi majd az aszfaltozás.

Hasonló tartalmaink:

Lubaczówba látogat Érd delegációja a hétvégén. Június eljén-közepén rendezi Érd lengyel testvérvárosa a Lubaczówi Napokat, amelyre minden esztendőben meghívják városunk vezetőit is – számolt be róla sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, aki az eseményen gratulált a 2016/17-es idényt nemrég lezárt érdi kézilabdacsapatnak a bronz-, a focistáknak pedig az ezüstéremhez, és kitért úszóink szép teljesítményére is.

– Fiatal úszónk, Milák Kristóf indul a vizes vb-n. Reméljük, érdi éremnek is örülhetünk majd a végeredmények között – tette hozzá.

T. Mészáros András végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy vasárnap tartják a Kőrösi iskola által szervezett Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő döntőjét, a Művészetek Palotájában. Az egri, kecskeméti, nyíregyházi, salgótarjáni, szolnoki csapat mellett az érdi is részt vesz a döntő megmérettetésen. T. Mészáros András kiemelte: a május közepén rendezett, 22 megyei jogú város részvételével megtartott elődöntőn az érdi csapat érte el a legmagasabb pontszámot.
A rendezvényt dr. Aradszki András, térségünk országgyűlési képviselője nyitja majd meg; a csapatokat Érd önkormányzata nevében Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet köszönti a város ajándékával.

 

Címkék