Fény-képek a látszekrényben

A camera obscura alapelvét már az ókori kínaiak és az arab tudósok is felismerték. Mára viszont sem vegyszer, sem fényérzékeny hordozó (film, papír) nem szükséges a fotografáláshoz, ennek ellenére vagy éppen ezért sokan kísérleteznek ezzel az eredeti, a fényképezés gyökereihez visszanyúló módszerrel. A művelődési központ „A homályos látszekrény képei” című tárlatán bemutatkozó három fotográfus – Bécsi Imre, Hupján Attila és Kovács Csaba – kreatív, művészi elképzeléseiket szándékoznak megvalósítani az eljárással.

Hasonló tartalmaink:

Megnyitójában Kincses Károly fotómuzeológus fölidézte a több mint négy évtizeddel korábbi gödöllői alkotótábort, ahol azzal kísérleteztek, hogy mi mindenből lehet képrögzítő eszközt létrehozni. Azóta persze finomodtak a módszerek, de az elv azonos: tárgy, fény, lyuk, sötétkamra, fényérzékeny anyag. S innen már csak az a fontos, ki kezeli az eszközt, ki mit mer, tud megcsinálni ezzel a csak látszólag egyszerű szerkezettel.

Kincses Károly kitért arra is, mennyire személyre szabott ez az eszköz és a használata. S mint mindenre, erre is igaz, hogy a felszínt könnyű borzolni, de aki mélyebbre akar jutni, annak bizony nagy levegőt kell venni és lebukni a bizonytalanba, hogy olyat hozzon fel onnan, amilyet más még nem. Bécsi Imre képei egy elveszett Éden utáni vágyakozás szüleményei; Hupján Attila kötődik a vízhez, a vízben a megszokottól eltérő halmazállapotba jutó emberekhez; Kovács Csaba bátrabban kísérletezik, szabadon használja a fényt, tömegében látja az épített vagy természetes képződményeket.

Az alkotók néhány szóban ismertették a közönséggel képalkotási módszereiket:

Hupján Attila főleg készen vásárolt lyukkamerákat használ, a téma függvényében dönti el, milyen formátumú eszközzel készíti el a felvételeket. Elsősorban negatív filmre szeret dolgozni, de használ instant anyagot is (polaroyd), amin a végeredmény azonnal látszik.

Bécsi Imre maga építi a gépeit, de megtudtuk tőle azt is, hogy a legjobb lyuk, amit lézerrel égetnek egy lemezbe (0,1–0,2 milliméter átmérőjű), ő is az instant fényérzékeny anyagra dolgozik. Egy-egy lyukkamerás fotó expozíciós ideje a 4-5 perctől akármeddig terjedhet.

Kovács Csaba specialitása például a sörösdobozból készített (fény)képrögzítő eszköz, amelyet a városban, az erődben helyez el, s akár egy évig is exponálódik a benne elrejtett fotópapír, látványos módon rögzítve a nap járása által rajzolt képet, ezt hívják szolárgráfiának.

Ahhoz hogy a felvételekből kiállítható műalkotások legyenek, már mindhárom fotográfus igénybe veszi korunk technikáját, a különböző képdigitalizáló és -feldolgozó eljárásokat.

A megnyitón a művek értelmezésén, a technikai ismertetéseken túl gyakorlati bemutatót is láthattak a jelenlévők. Néhány kisorsolt látogatóról Hupján Attila és Bécsi Imre portrét készített, amelyeket a modellek passzpartúzva, szignálva megkaptak. Láthattuk, hogy állítják be a képkivágást egy olyan kamerához, amibe nem lehet belenézni, tanúi voltunk az expozíciós idő kiszámításának, s annak, hogy a háttérdrapéria folyamatos mozgatásával milyen különleges hatások érhetők el a felvételen. S nyilvánvalóvá vált, hogy nem is olyan könnyű a modellnek 5–8 percig szinte mozdulatlanul ülni.

A tárlat július 9-ig látogatható.

(Érdi Újság)

 

Címkék