Idén nyáron is Parkoló (hanggal frissült)

Június 19-étől indul az iskolásoknak szervezett nyári Parkoló program, a Szociális Gondozó Központ szervezésében. Sportjátékokkal, kirándulásokkal, mozidélelőttökel, kézműveskedéssel várják kilenc héten át a gyerekeket a központ munkatársai. A foglalkozások ingyenesek – ahogy a harapnivalók, frissítők is –, nem kötelező minden nap jönni, de aki belekóstol, az rendszerint visszajáró parkolós lesz.

Hasonló tartalmaink:

A Parkoló programot kilencedik alkalommal szervezik meg a nyáron; vannak olyan gyerekek, akik kezdettől részt vesznek rajta, ma már inkább segítőként, és vannak, akik először jönnek, csak egy-két napra, azután itt ragadnak, mert jó együtt kézműveskedni, kirándulni, moziba járni és pingpongozni, ráadásul itt nem kötelező minden alkalmon részt venni.

Hallgassa meg az ÉrdFM 101,3 interjúját Récsei Krisztina, intézményvezetővel! 

Mint Rákosi Aglája szociálpedagógustól, a program koordinátorától megtudtuk, idén hétfőtől csütörtökig tartják a foglalkozásokat, két helyszínen: hétfőnként az Enikő utca 2. szám alatti ifiklubban lesz kézműveskedés, illetve játék, sportfoglalkozás, kedden pedig a Parkvárosi Közösségi Házban, fél tíztől egy óráig. Szerdánként a környékre terveznek kirándulásokat, többek közt Martonvásárra, Tordasra, Tabajdra. Csütörtökönként két program váltja egymást: vagy a Parkvárosi Közösségi Házban vehetnek részt a gyerekek különféle közösségi programokon, vagy Érd nevezetességeit fedezik fel Kiss Sándor szociálpedagógussal.

A kirándulásokat, szabadtéri programokat az időjárás függvényében szervezik: fedett programról is gondoskodnak arra az esetre, ha esne vagy nagy lenne a hőség.

Az augusztus 16-áig tartó, kilenc hetes Parkoló program teljes egészében ingyenes: nemcsak a foglalkozások, a kirándulások, hanem a harapnivalók költségét is az önkormányzat finanszírozza. A programban iskolás kortól vehetnek részt a gyerekek, szülői nyilatkozat kitöltésével. Óvodásokat szülői kísérettel tudnak fogadni. Szívesen látják a kötelező közösségi szolgálatot letölteni kívánó, gyermekszerető középiskolásokat is.

Az Ifjúsági Iroda nemcsak a Parkoló keretében tart nyitva: a kamaszokat (a 14 év fölötti, vagy szülői igazolással a fiatalabb, tíz év feletti gyerekeket) különböző programokkal várják.  Nyári frissítők készítése, levendulaszedés, előadások, beszélgetések, mozizás szerepel a programok között. Hétfőn 13-tól 16 óráig, kedden és csütörtökön 11-16, pénteken 11-14 óráig tartanak nyitva.

 

PARKOLÓ-plakát-2017

 

(Képünk a Parkoló egyik tavalyi kirándulásán készült.)

Címkék