Közel ötvenezren vették eddig igénybe a csok-ot

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Hasonló tartalmaink:

Novák Katalin felidézte, hogy mintegy két éve vezették be a juttatást. Kiemelte: dinamikusan nő az érdeklődés, a támogatott családok és az igénylők száma. Csupán ez év májusában 10 milliárd forinttal emelkedett az e célra fordított összeg – tette hozzá.

Mint fogalmazott: 2018 a családok éve lesz. Megjegyezte: az elfogadott költségvetés is azt tükrözi, hogy egyre többet tudnak adni a családoknak, hiszen az ország közelít ahhoz, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát családtámogatásra fordítsa.

Otthonteremtésre újabb 25 milliárd forinttal több jut, így jövőre már 236 milliárdot biztosítanak a különböző otthonteremtési támogatásokra – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte: a csok vissza nem térítendő.

A kormány abban bízik, hogy az otthonteremtési programban jelenleg tapasztalt dinamika a jövőben is megmarad.

Novák Katalin kitért arra, hogy a mai Európában felértékelődött a biztonság. Ennek forrását elsősorban az otthonok jelentik, ezért is folytatnak intenzív családpolitikát – mondta.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az otthonteremtési kedvezmény bevezetésének kettős célja volt: demográfiai és gazdasági.

A gazdasági cél két irányban bontható tovább. Rövid távon azt várták, hogy a csok segíti a gazdasági növekedést az építőipar felfutásával, a beruházásokon keresztül. Hosszú távon pedig a demográfiai változás által hat: további munkaerő jelenik meg, emelkedhet a foglalkoztatottság.

2016 a lakáspiaci fordulat éve volt, de a 2017-es adatok alapján további felfutást tapasztalnak, és még nagyobb bővülésre számítanak. Az idei első negyedévben a kiadott építési engedélyek száma csaknem 90 százalékkal, míg az épített új lakásoké 50 százalékkal nőtt.

Az elért eredmények nemcsak a családi otthonteremtési kedvezménynek köszönhetőek, hanem annak is, hogy kiegyensúlyozott a gazdasági növekedés, folyamatosan javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, emelkednek a munkabérek és adókedvezmények segítik a családok előrejutását – jelentette ki Hornung Ágnes.

(MTI, fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Címkék