„A cél az első hat!”

Az elmúlt idényben az NB III Nyugati csoportjában ezüstérmes Érdi VSE elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as idényre. A klub honlapja a labdarúgó szakosztály vezetőjét kérdezte az idei célokról.

Hasonló tartalmaink:

– Az első hat hely között szeretnénk végezni. Valamelyest erősödik a Nyugati csoport, de ettől függetlenül ezt a célt tűztük ki. Remélem, sikerül is. Lehet egy kicsivel kevesebb szerencsénk, akkor kicsivel hátrébb is csúszhatunk, de a csapat magja megmaradt. Még szeretnénk igazolni egy, két játékost, de miután ez a gárda egy nagyon összetartó, egységes csapat, benne van, hogy ezt az eredményt megismétli, illetve egy dobogós helyet el tudunk csípni – kezdte Romics Ervin, az Érdi VSE labdarúgó szakosztályának vezetője.

Ha, mondjuk, a hatodik helyen végez a csapat, amely ugye beletartozik a kitűzött célba, az csalódás lesz? – tettük fel a kérdést a szakosztályvezetőnek.

– Ezt előre nem lehet megmondani. A sporthoz is nagyon sok szerencse kell, a másik, hogy a bajnokság második felében valószínűleg és reméljük, hogy nem itthon fogjuk játszani a hazai mérkőzéseinket, az is kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja a csapat teljesítményét. Tudjuk jól, a sportban apró nüánszokon múlnak a dolgok, így azt nem mondom, hogy csalódás lenne a hatodik hely, de ehhez a körülményeket tudni kell, azt pedig csak utólag tudjuk meg – fogalmazott Romics Ervin.

A csapat vezetése elégedett, annak ellenére, hogy még nincs új igazolása az együttesnek (ha csak Pallagi Botondot és Németh Gábort nem számítjuk ide, akik váci kölcsönszerződésük után végleg maradnak Érden).

– Mindenféleképpen nagy erősítés, hogy ez a csapat egyben maradt. Mentálisan ez egy nagyon jó társaság, szeretnénk egy, két játékost igazolni, de csak olyanokat, akik erősítést jelentenek, valamint egy, két fiatalt beépíteni, a padra, vagy csereként, mert a jövőre is gondolni kell. Ez mindenféleképpen célunk, hogy ez így megvalósuljon – tette hozzá a labdarúgó szakosztály vezetője.

Címkék