Bemutatta új játékosait a Budaörs

Több változás is volt a harmadik NB I-es szezonját megkezdő Budaörs keretében, amely sajtóreggelin mutatta be új játékosait.

Hasonló tartalmaink:

Az előző szezonban 11. helyen végző budaörsi együttestől mindhárom kapus Schneck Réka, Györkös Rebeka és Andrási Brigitta, valamint Hatala Virág, Horváth Bernadett, Ivanics Dóra, Kamuti Réka, Karalyos Orsolya, Kovács Alexandra és Oláh Kyra is távozott. Helyükre kilenc játékos érkezett.

Székesfehérvárról tette át székhelyét a kapus Sipeki Flóra, valamint az NB I-től búcsúzó Mosonmagyaróvártól a szintén hálóőr, Wéninger Alexa is. A balszélre Farkas Evelin, beállóba a Nemzeti Kézilabda Akadémiától Pásztor Noémi, valamint az ÉRD junior csapatától Plesztovits Alexa.

Az irányítók, átlövők közé négy játékost igazoltak Mihály Attiláék: Mosonmagyaróvárról Gerháth Fanni, a saját utánpótlásból Rácz Réka, Dunaújvárosból Berta Bianka, Siófokról pedig Brettner Zsófia érkezett.

A klub sajtóreggelijén Vörös Ádám, ügyvezető előzetesen megköszönte a támogatók munkáját, majd elmondta, a szakmai stáb nem változik, így Mihály Attila munkáját Shirina Irina segíti a jövőben.

A vezetőedző, Mihály Attila úgy fogalmazott, még nem tartanak ott, hogy markánsan előrelépjenek, így a bennmaradás a céljuk, amely a vezetőedző szerint ugyanolyan munkát igényel, viszont leszögezte, hogy természetesen szeretnének minél előrébb végezni, de egyelőre nem akartak a játékosok elé nagyobb célokat tenni.

„Evés közben jön meg az étvágy, egy magabiztos bennmaradással elégedettek lennénk.” – fogalmazott Mihály Attila, aki méltatta a távozókat is, megjegyezve, hogy sokan a másodosztályból járták végig a szamárlétrát. A vezetőedző kiemelte: folytatják a megkezdett utat és a női kézilabda NB I-ben egyedüliként kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatnak.

„Nem lesz könnyű, ismerve az ellenfelek kereteit. Nehéz, de szép évünk lesz, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Sok új játékosunk van, nem lesz elég a nyolc-kilenc hét, legalább fél év kell. Megtartva a csapat karakterét, amit eredményesnek tartunk.” – tette hozzá Mihály Attila.

A csapat kapitánya, Juhos Kata elmondta: a rutinosabbnak számító játékosok, mint ő igyekeznek segíteni a fiataloknak. A csapat játéka nem fog jelentősen változni, de bele kell rázódniuk. Reméli, hamar összecsiszolódik a társaság, és mindenki, így a régiek és az újak is bizonyítják, helyük van a csapatban.

A szakmai igazgatóhelyettesként is dolgozó játékos, Hornyák Ágnes a sajtóreggelin hangoztatta, hogy már tavaly is sok felnőtt játékos edzette a különböző utánpótlás csapatokat, majd elmondta, hogy céljuk, a budaörsi és környéki óvodákban a kézilabdázás megszerettetése a gyermekekkel. Ennek köszönhetően nyolc Budaörs-környéki intézményben is jelen lesz a klub.

Sipeki Flóra, a még mindig csak 26 éves kapus korelnökként szólalt fel a sajtóreggelin az új igazolások között.

A hálóőr elmondta: nagy várakozás előzte meg az érkezését a részéről, mert az elmúlt két évben nem kapott annyi játéklehetőséget Székesfehérváron, mint amennyit szeretett volna. Hangsúlyozta: a munkában hisz, az által lehet eredményt elérni.

A sajtóreggelin elhangzott, hogy a Budaörs a felkészülés során Dunaújvárosban, Érden, valamint Prágában is részt vesz egy-egy tornán, míg augusztusban a másodosztályú Szegedi KKSE-t látják vendégül.

A Budaörs Handball kerete a 2017/2018-as szezonra:
kapusok: Sipeki Flóra (Alba FKC), Wéninger Alexa (MKC SE)
balszélső: Kiskartali Zsófia, Mézes Laura, Farkas Evelin (Siófok KC)
jobbszélsők: Juhos Kata, Ertl Rebeka
beállók: Szabadfi Ágnes, Pásztor Noémi (NEKA), Plesztovits Alexa (ÉRD)
irányítók, átlövők: Zsigmond Vivien, Gerháth Fanni (MKC SE), Rácz Réka (Budaörs utánpótlásból), Berta Bianka (DKKA), Pálos-Bognár Barbara, Hornyák Ágnes, Brettner Zsófia (Siófok KC), Maláti Dóra

szakmai stáb:
vezetőedző: Mihály Attila
kapusedző: Shirina Irina
csapatorvos: dr. Zelenák Gergő
gyógytornász: Berzétei Zsófia
gyúró: Ancsin Tamás
technikai vezető: Dublinszki Dóra

Címkék