Forró keréknyomon

A biztonság közös érdek és közös eredmény, amiért nemcsak a rendőröknek, az állampolgároknak is tenniük kell! – húzta alá az Érdi Újságnak nyilatkozva Tolnai Ildikó alezredes, az Érdi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese, aki legfőképpen a kánikula veszélyeire hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján.

Hasonló tartalmaink:

Mint mondta, a nagy hőségben a szokásosnál is fokozottabban kell figyelniük azoknak, akik a volán mögé ülnek. Aki teheti, inkább ne vezessen a kánikulában, de akinek mégis muszáj útra kelnie, legyen nagyon óvatos és körültekintő. Tartsa szem előtt, hogy ilyenkor jelentősen csökken a koncentrációképesség, emiatt pedig késhetnek a váratlan közlekedési helyzetekre való reakciók. Az erős napsütés bágyadtságot, álmosságot okozhat, s a sűrű forgalomban akár egyetlen pillanat figyelmetlenség is végzetes lehet!

Tolnai Ildikó a megelőzés érdekében javasolja az autósoknak, hogy csak kipihenten üljenek a volán mögé és feltétlenül tartsanak maguk mellett egy palack hűtött ásványvizet, fogyasszanak gyakran a folyadékból és ha módjukban áll, előre tervezzék meg az útvonalat. Ha fáradtságot, dekoncentrációt éreznek, álljanak meg, tartsanak gyakrabban pihenőt, mert a hőségben nehezebb összpontosítani és megnyúlik a reakció ideje is, ami akár végzetes is lehet. Úti céljukhoz érve, lehetőség szerint parkoljanak árnyékos helyen, mert a napsütötte területen álló járműben pillanatok alatt roppant magasra szökik a hőmérséklet. Soha, semmi szín alatt ne hagyjanak az autóban se gyermeket se kutyát, még egyetlen pillanatra sem! Hasonlóképpen vigyázzanak az értékeikre is: ha elhagyják a gépkocsit, ne maradjon lehúzva az ablak és sem táskájukat sem egyéb tárgyaikat ne tegyék látható helyre, mert odavonzza a tolvajokat.

– Nagyon fontos még, hogy saját biztonságunk mellett vigyázzunk embertársainkra is – mondta az alezredes asszony – különösen a kerékpárral és motorral közlekedőkre legyenek tekintettel, mert ők a legvédtelenebbek, ha bekövetkezik a baleset. Különösen kanyarodáskor és sávváltáskor figyeljenek a két keréken közlekedőkre – figyelmezett a helyettes vezető, majd a bűncselekmények hatásos megelőzésére térve kiemelte: csak közös erőfeszítéssel érhetünk el eredményeket, ami az jelenti, hogy a lakosoknak is tevékenyen ki kell venniük a részüket a saját értékeik megóvásában.

Példaként említette, hogy egy-egy betörés, besurranás bejelentése után gyakran kiderül: riasztó is volt a házban, csak épp elfelejtették bekapcsolni, vagy úgy mentek el otthonról, hogy nyitva hagyták az ablakokat, netán a teraszajtót is… Igaz, nagy a forróság, de amíg nem tartózkodnak otthon, zárják be a lakásuk összes nyílászáróját és soha ne felejtsék használni a riasztót sem.

Hasonlóképpen figyeljenek oda értéktárgyaikra akkor is, ha bevásárolni, vagy strandra mennek. Ne tegyék a táskájukat, pénztárcájukat, mobiltelefonjukat látható, könnyen elérhető helyre. Bevásárláskor se hagyják őrizetlenül, szinte „tálcán kínálva” a retikült, vagy a bukszát a bevásárlókosárban – zárta a bűnmegelőzéssel kapcsolatos tájékoztatóját Tolnai Ildikó rendőr alezredes.

(Érdi Újság)

Címkék