Megye kettőből az élvonalba!

A Pest megyei másodosztály déli csoportjában szereplő Törökbálinti TC nagypályás labdarúgója, Vattamány Dávid az FTC NB I-es futsalcsapatánál folytatja pályafutását.

Hasonló tartalmaink:

Az ftcfutsal.hu beszámolója szerint Vattamány Dávid Budaörsön kezdte pályafutását, ahol a korosztályos csapatokban játszott, majd 17 évesen a futsalt is elkezdte az Aramisban. Az U19-es bajnokságban nagy csatákat vívott a Fradival, 18 évesen ráadásul már a budaörsiek NB II-es csapatának alapembere lett.

Emellett a nagypályás karrierjét sem hanyagolta el, egy szezont lejátszott a Budaörssel az NB III-ban, majd a Törökbálinthoz igazolt, miközben az Aramisnál az NB I-es csapatnál is számítottak rá, így élvonalbeli rutinnal érkezik az FTC-hez, mivel 26 találkozón már pályára lépett az első osztályban. Az előző két szezont azonban a másodosztályban töltötte, mivel Törökbálinton játékos-edzőként számítottak rá, amit olyan kihívásnak tartott, amit mindenképp el akart vállalni.

„Nem bántam meg, hogy így alakult, de az előző szezonban kint voltam néhány hazai meccsén a Fradinak, és megfogadtam, hogy megpróbálok visszajutni az NB I-be – mondta Vattamány az ftcfutsal.hu-nak. – Az U19-es meccsek során Lengyel Béla sokszor említette, jó lenne, ha az ő játékosa lennék, de akkor még nem jött össze, hogy Fradihoz kerüljek. Most igen.”

„Örültem, hogy esélyt kaptam a bizonyításra, aztán viszont rettentő gyorsan történt minden! Nagyon meglepett, hogy még véget sem ért az első edzésem, máris jelezték Safar Tonyék, szeretnék, ha csatlakoznék a csapathoz. Nem kellett sokat győzködniük…”

Az NB II-ben eltöltött szezon után már a Fradi is szép előrelépés, ám a mögöttünk hagyott hét meglepetései itt még nem értek véget. Miután a válogatott keretében felszabadult egy hely, Sito Rivera megfigyelői jelezték a szövetségi kapitánynak, van egy játékos, akit érdemes lenne megnéznie. Vattamány Dávid így a következő napokban már a nemzeti csapatnál bizonyíthat – immár Fradi-játékosként!

„Ha valaki ezt mondja egy hete… Maradjunk annyiban, a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy amellett, hogy sikerül bizonyítanom a Fradinál, még a válogatottnál is szóba kerül a nevem! Amikor megláttam a meghívót, nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Hihetetlenül boldog vagyok, napokon belül két álmom is megvalósult! Nagy bizonyítási vágy van bennem mind a Fradinál, mind a válogatottnál!”

Mint beszámoltunk róla, több játékosunk is a válogatott összetartásán vesz részt a következő időszakokban. Az első alkalom szombaton kezdődik, a nemzeti csapat augusztus 25-ig készül együtt Kecskeméten. Komáromi Péter, Birinyi Balázs és Horváth Benedek mellett pedig immár Vattamány Dávid is FTC-játékosként bizonyíthat Sito Riverának!

Címkék