Mi lesz itt?

Szeptember 9-én, 18 órakor a Békéscsaba elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését a női kézilabda NB I-ben az ÉRD női kézilabdacsapata. Az elmúlt években rendre leírtuk: „Az eddigi legsikeresebb szezon!”. Most pedig reméljük, ismételten leírhatjuk. Domonkos Bálint jegyzete.

Hasonló tartalmaink:

Mielőtt a bajnoki esélyekbe mennénk bele, meg kell említeni az érkezőket és a távozókat is. Távozott Szabó Edináéktól az irányító Barján Bianka (Vác), a balszélső Fekete Bozsana (Vasas), a fiatal irányító Vajda Luca (Szent István SE), Larissa Araújo (Magura Cisnadie – román), a kölcsönszerződése lejárta után Zeljana Stojak (ES Besancon – francia), valamint egy évre kölcsönbe került a két feljutóhoz, a Kecskeméthez Gulyás Vanda és a Vasashoz Győri Barbara.

És távozott, ugyanakkor mégis maradt a klub kötelékében a hetesölő, Gridnyeva Szvetlana is.

Az érkezők oldalán ott van két balszélső, a békéscsabai Gávai Szonja és a francia Issy Paristól átigazoló Coralie Lassource, továbbá a svéd IK Sävehoftól tette át székhelyét Jamina Roberts, míg a kapus Julie Foggea a Fleury Loirettől érkezett. Az ötödik nyári újonc Tóth Gabriella, aki győri játékosként került két évre kölcsönbe Szabó Edina csapatához. Az utánpótlásból felkerült még a jobbszélső, Bernát Dorina és az átlövő, Reizinger Sára is.

Ami szinte bizonyos, a Győri Audi ETO KC-nak nem igazán lesz ellenfele az idényben, nem csak magyar, hanem világszinten sem. Pedig, a múlt heti ÉRD elleni edzőmeccsén és a felkészülés alatt többször is több csapat is megrángatta az oroszlán bajszát. Aztán a szezon első meccsén a Rába-partiak szinte megsemmisítették a Debrecent (36–16)…

Talán akkor lehet bármely csapatnak esélye, ha a győriek tudásuk alatt, az ellenfelek pedig erőn felül teljesítenek.

Aztán ott van a tavalyi bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes FTC-Rail Cargo Hungaria, amelynél a nyár végén kisebb válsághelyzet alakult ki, merthogy Szöllősi-Zácsik Szandra távozott (Budaörsre), ezért a népligetiek minden követ megmozgattak, hogy Klivinyi Kingát távozásra bírják Érdről. De Tekauer Norberték kategorikusan elutasították a Fradi ajánlatát/ajánlatait. Végül Szucsánszki Zitát megint visszahívták terhességi szabadságáról… Annyi biztos, hogy az FTC nem lett gyengébb idén sem, kérdés azonban, hogy a többiek mennyit erősödtek.

Itt jön a képbe az ÉRD, amelynek kerete egyértelműen mélyebb lett, olyan nemzetközi szinten is meghatározó játékosokkal, mint Jamina Roberts, Coralie Lassource vagy Tóth Gabriella, mindamellett, hogy Julie Foggea és Gávai Szonja is volt már hazája válogatottjának tagja, így őket is nyugodt szívvel lehet a pályára küldeni.

Ezáltal idén talán az egyik (ha nem a) legnagyobb téttel bíró párharc az ÉRD–FTC/FTC–ÉRD mérkőzés lesz, de a végső helyezések eldöntésében valószínűleg nem csak ez, hanem a többiek ellen hullajtott pontok dönthetnek.

A Siófok KC ismét alaposan kicserélődött, a DVSC és a Dunaújváros sem lett gyengébb, a nyolc új játékossal indító Kisvárda is okozhat kellemetlen meglepetéseket, ahogy az Alba Fehérvár és a Vác is.

De a Budaörsöt sem szabad leírni, hiszen Mihály Attila csapata Pálos-Bognár Barbarával, Hornyák Ágnessel, Szöllősi-Zácsik Szandrával, Juhos Katával, Szabadfi Ágnessel, Sipeki Flórával meghatározó tagja lehet az NB I 2017/2018-as idényének.

Az MTK Budapest egységességében bízhat, viszont az újonc Kecskemét és Vasas mellett a Békéscsabai ENKSE is a biztos bennmaradásért van versenyben.

Címkék