Első edzés az amatőr kézilabdázóknak

Kedden este az amatőr kézilabdázók töltötték meg az ÉRD Arénát, elkezdődött ugyanis számukra az edzés munka. A tréningre rengetegen látogattak ki, ami jól mutatja, hogy az érdi szurkolók nem csak nézni, csinálni is szeretik a kézilabdát.

Hasonló tartalmaink:

Horváth Csilla és Maurer Szandra az edzést egy alapos bemelegítéssel és gimnasztikával kezdték az újonc amatőr kéziseknek. Ezután koordinációs gyakorlatok következtek BOSU labdák segítségével. A labdás feladatokhoz két csapatra osztották az edzők a társaságot, a fekete csapatot Maurer Szandra, a narancs csapatot pedig Horváth Csilla dolgoztatta meg. A labdás bemelegítés után kapura lövések következtek, illetve különböző erősítő gyakorlatok. Az edzés zárásaként egy fantasztikus hangulatú mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat.

– Nagyon boldog voltam, hogy már az első alkalommal ilyen sokan eljöttek, elképesztő hangulat volt az edzésen. Szerintem most igazán megmutatkozott, hogy mennyire igénylik az emberek az ilyen közösségi programokat – idézi Maurer Szandrát, a csapat egyik edzőjét a klub honlapja.

– Bevallom, én nem számítottam rá, hogy ilyen sokan eljönnek, de ez óriási pozitívum. Látszott az emberek arcán, hogy élvezik az edzést, és jól érzik magukat. Bízom benne, hogy megmarad ez a lendület hétről hétre – mondta Horváth Csilla.

Az edzésekre minden kedden este 20:00-tól várják a mozogni vágyókat az ÉRD Arénában. Jelentkezni egész szezonban ingyenesen lehet az amator@handballerd.hu e-mail címen.

(Fotó: handballerd.hu)

Címkék