Parlagfű: továbbra is irtani kell!

A nyárnak vége ugyan, a parlagfűszezonnak azonban még nem. Aki nem akar büntetést, kényszerkaszálást, annak a vegetációs időszak végéig – még körülbelül egy hónapig – kaszálnia kell. Szerencsére Érdre nem jellemző a nagyobb fertőzöttség, idén még nem kellett közigazgatási eljárást lefolytatni parlagfű miatt.

Hasonló tartalmaink:

A szeptember eleji esőt felváltó meleg időnek köszönhetően szeptember közepére országszerte nagyon magassá vált a parlagfű koncertrációja, amit megszenvedtek az allergiások. Ezen a héten mérséklődött a terhelés, ám a parlagfüvet továbbra is irtani kell.

Szerencsére Érd belterületi részein idén inkább csak elvétve akad egy-egy szál, nagyobb fertőzöttség nem jellemző – tudtuk meg a Polgármesteri Hivatal Lakosság-szolgálati Irodájának vezetőjétől, Dudás Erzsébettől. Elmondása szerint a parlagfüvet a virágzás végéig, azaz körülbelül október közepéig kaszálni, irtani kell, hogy megelőzzük a virágbimbós állapot kialakulását.

Ez a gyomnövény leginkább ott jelenik meg, ahol megbolygatták a földet, például építkezéseknél. Több jelzés érkezett közterületekre vonatkozóan is – mondta érdeklődésünkre Dudás Erzsébet, hangsúlyozva, hogy a bejelentések 90 százalékában kiderül, hogy nem parlagfű, hanem egyéb növény nő a területen. Leggyakrabban a libatoppal, illetve a kanadai aranyvesszővel, fekete ürömmel keverik össze ezt a gyomnövényt. Amennyiben a parlagfüves területet az ingatlan használója nem kaszálja le, közigazgatási hatósági eljárás keretében közérdekű védekezésre (kényszerkaszálásra) kerül sor, aminek költsége az ingatlan használóját terheli. Ilyen esetben közigazgatósági hatósági eljárást is lefolytat a hivatal. Tavaly erre két alkalommal került sor, idén viszont még egyetlen ilyen eset sem volt.

Az Érdi Járási Hivatal ezen kívül növényvédelmi bírságot is kiszabhat. A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15.000-től 5.000.000 forintig terjed.

Dudás Erzsébet elmondása szerint, ahogy jelzést kapnak parlagfüves területről, azonnal intézkednek. Előfordult, hogy valaki bejelentett egy parlagfüves területet, ám a helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy már intézkedtek a kaszálást illetően – tette hozzá.

A bejelentőket kérik, munkaidőben az önkormányzat központi számát hívják (23/522-300), hétvégén, illetve munkaidő után pedig központi parlagfű-bejelentő rendszeren keresztül jelezzenek. Fontos tudni, hogy zártkertek, illetve külterületek esetében a bejelentést nem az önkormányzathoz, hanem a földhivatalhoz lehet megtenni. Ezeket a foldhivatal.erd@pest.hov.hu e-mailcímen fogadják.

 

 

Címkék