Nem volt kérdés

Az elsőtől az utolsó percig vezetett, s magabiztos, 31–22-es győzelmet aratott a K&H női kézilabda liga tizedik fordulójából előrehozott mérkőzésen az ÉRD az élvonalban újonc Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE ellen.

Hasonló tartalmaink:

Kisfaludy Anett és Katarina Krpezs-Slezák találataival indult, s idejekorán el is dőlt a mérkőzés, hiszen hiába talált be Julia Kucerová és Aron Andrea, az ÉRD Jamina Roberts vezetésével hamar elhúzott ellenfelétől. Marosán György már a kilencedik percben időt kért, de nem sikerült csökkenteni a hátrányt. Aztán a 23. percben 16–10-nél megiramodtak a vendégek, olyannyira, hogy majdnem egyenlítettek is, a felforgatott sorokkal játszó érdiek ellen, ám a szünetben Janurik Kingáéknál volt az előny.

A fordulás után pedig a Bács-Kiskun megyei együttes tizenegy perc alatt csupán egyszer talált be, míg a túloldalon Szabó Laura triplája mellett Tóth Gabriella, Gávai Szonja, Coralie Lassource és Mariama Signaté is bevette a KNKSE kapuját (2417). Varga Nikolett újabb góljára pedig egy 5–0-s szériával válaszolt az ÉRD, amelynél a játékosok nagyjából egyenlő percet töltöttek a pályán a 31–22-es siker során.

Itt megtekintheti az ÉRD – Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE sajtótájékoztatóját.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, A 10. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
ÉRD–HUFBAU-AKKER KECSKEMÉTI NKSE 31–22 (17–16)
Érd, 900
néző. V: Földesi, Halász

ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 5 (1), M. González 1, Tóth G. 2 (1), Kisfaludy 2, ROBERTS 5, Gávai 2
Csere: Foggea (kapus), A. Bulatovics, Kiss N. 3, SZABÓ L. 6 (2), Bernát 1, Signaté 2, Klivinyi 1, C. Lassource 1, Reizinger
Edző: Szabó Edina

KNKSE: Pusztai – Varga N. 4, ARON 5, Kucerová 2, Kaiser 1, Horváth D., Szabó Edina 4 (3)
Csere: Risovics (kapus), Albert Helga 1, Gulya 1, Siska 3, Karalyos 1, Tóth L., Németh K.
Edző: Marosán György

Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–2. 17. p.: 13–7. 28. p.: 16–15. 35. p.: 20–17. 48. p.: 28–18.
Kiállítások:
6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3

Címkék