A Tárnok nyerte a rangadót

Csütörtökön este, felcserélt pályaválasztói jog miatt Érden, az Ercsi úti Sporttelepen tartották a Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának hatodik köréből elhalasztott Tárnok BKSK–Érdi VSE II mérkőzést.

Hasonló tartalmaink:

A térségi rangadó elején a „házigazda” Tárnok több helyzetet dolgozott ki, majd a 15. percben a vezetést is megszerezte. Igaz, két perccel később Varga György egyéni akciója végén egyenlítettek a hazaiak, de ezt követően a 29. percben Váradi Gergő és Vida Péter találataival kettővel vezetett a Tárnok.

A fordulás után pedig Vida Péter egymaga harmadik, csapata negyedik gólját szerezte, majd Lingli Gábor is bevette Bancsi Tibor kapuját. A végjátékban közelebb kerülhetett volna az érdi együttes, de Füzér Zoltán tizenegyesét Pintér László hárította, így a Tárnok 5–1-es győzelmet aratott.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Tárnok BKSK–Érdi VSE II 5–1 (3–1)
Gólszerzők: Vida P. (15., 29., 55.), Váradi (27.), Lingli (65.), ill. Varga György (17.)

Címkék