Bor és irodalom

Szereti a szép magyar művészetet, a szép magyar irodalmat, a szép magyar borokat? Ha igen, látogasson el november 17-én az Érdi Vigadóba, ahol a Borháló Érd-Diósd irodalmi borkóstolót tart, 19-től 22 óráig.
Hasonló tartalmaink:
Az irodalmi borkóstolón fiatal feltörekvő művészekkel találkozhat a közönség:
Jordáki Gábor író, költő, szabadúszó újságíró, aki elsősorban versei által szeretné átadni az irodalomkedvelőknek lelke egy-egy darabját.Kós Gergely régóta zenél, és szeret sok mindent párhuzamosan csinálni – csak néha sokat vállal. Szereti a kihívásokat és a változatosságot.

Miklós Róbert 26 éves költő, aki verseiben szeretné megjeleníteni azokat a dolgokat is, amelyek szemmel nem láthatók, nem hallhatók, és szeretne mélyen az érzelmekre hatni.

Halasi Miklós sok verset írt, melyek legtöbbször romantikusak, máskor elgondolkodtatók. Az elmúlt évben jelent meg a verseiből készült összeállítás, ebből olvas majd fel az esten.

Dorothy King, azaz Feketéné Király Dóra két romantikus regény megírásán dolgozik, verseket, és rövidebb novellákat is ír. Mottója: Azért élek, hogy írhassak, azért írok, hogy élhessek.

A Viháncos Duó kortárs verseket, illetve saját szövegeket zenésít meg, néhány feldolgozást is a repertoárba iktatva. A formáció főleg Budapest és Eger környékén játszik. Tagok: Víg Orsolya ének; Szinay Balázs gitár.

Az irodalmi esten a következő borokat kóstolhatja meg a közönség:

Lisicza, Rosé 2017
Lelovits, Mozaik cuvée 2015
Szeleshát, Frankos Cuvée 2015
Günzer, Etűd 2016
+1 meglepetés tétel

A borkóstoló személyenként 3.490 forintba kerül, ami tartalmazza a borkóstolást, borkorcsolyákat (sajttál, pogácsa, víz).  Jegy vásárolható a
Borháló Érd-Diósd-nál (2030 Érd, Balatoni út 59.)

További részletek itt.
Címkék