Ódorné Gaál Marianna könyvének nem könnyű a témája: a meddőség ellen vívott hosszú, kínkeserves és egyelőre sajnos – babaügyileg – eredménytelen harcát osztja meg az olvasóval.  Csatája azonban két dologban mégis győztesnek bizonyul: leszámol a depresszióval, ezáltal megismeri saját maga határtalanul erős és kitartó oldalát, másrészt elkezd írni. Ami jó az olvasónak is, mert Ó.G. Marianna könyvét jó olvasni. 

Köszönhető ez főleg annak az öniróniának és szarkazmusnak, amivel ábrázolja a körülette és benne zajló, vele történő eseményeket. A szerelemtől kezdve az orvosválasztáson át a vizsgálatokig. „Megismered Őt. Ő is megismer. Szerencsés esetben ez nem akadályozza meg abban, hogy beléd szeressen.” „Egy orvos nem orvos! Olyan ez, mint a társkeresés. Sokszor melléfogsz, míg rátalálsz az igazira!” „A műtőbe érve… extra kívánságként megpendíted, hogy ha már öltenek, paprikamentes kalocsai mintát hímezzenek a köldököd köré.”

Egy dologgal nem viccel Marianna: az őszinteséggel. Könyörtelenül őszinte önmagához és az olvasóhoz is. Még ha ezt olykor gyomorszorítóan nehéz is olvasni. És, gondolom, még nehezebb lehetett leírni. „…nem elég, hogy cseppet sem vagy nélkülözhetetlen, de még gyereket sem tudsz szülni. Konklúzió: felesleges vagy.” „Végül odáig süppedsz a depresszió posványában, hogy kijelented: gyűlölöd ezt a gyereket! Gyűlölöd, mert annyi szenvedést okozott… Gyűlölöd, mert nem jön, gyűlölöd, mert a miatta éledt remény hónapról hónapra padlóra küld. Gyűlölöd, mert bánt. Gyűlölöd, mert nincs. Gyűlölöd, mert gyűlöletet ébresztett önmaga iránt, holott te szeretve vártad.”

E/2-ben szólítja meg az olvasót a szerző, hogy minket is bevonjon rendkívül személyes dolgaiba, intimszférájába. Ott vagyunk vele a kórházban, együtt ébredünk vele az altatásból. Járunk egyik vizsgálatról a másikra, és egy idő után – észre sem vesszük, mikor és hogyan történt – azon kapjuk magunkat, hogy azon szurkolunk, legyen nevén nevezve a baj, azaz legyen baj. Ha nincs, azt nem tudják orvosolni. Vagyis nem tudják mit és hogyan gyógyítsanak. Legyen valami baj! Mintha csak egy kissé szokatlan detektívregényt tartanánk kézben, úgy követeljük: legyen meg a gyilkos. Aztán az mégsem lesz meg, és akkor rájövünk, talán nem is ez volt most a legfontosabb. Hanem az út.
„3 év próbálkozás. 36 sikertelen hónap. 36-szorosan szétmállott remények. 36 hónapnyi remény-csalódás. 36 vesztes csata. 36 halála a lelkednek.”
És mégsem adta fel, mégsem adja fel a mai napig sem Marianna. Miért nem? Hogyan nem? Ez lesz innentől a fő kérdés. A könyv második felében erre válaszol: számtalan módszert és technikát oszt meg velünk, hogyan lehet túlélni, hogyan lehet nem feladni. Mert szerinte nem szabad feladni, és ebben nem ismer könyörületet: „…Ne feledd, ha azt az utat választod, hogy feladod, akkor tedd le a könyvet! Ez a könyv nem a veszteseknek szól! És nem az önző alakoknak! Lehet sajnálni magad, lehetsz magad alatt, de mindennek van ám határa! Ha a könnyebbik útra lépsz, gyenge vagy és végtelenül önző! Mondj igent az életre, és küzdj tovább!”

Ugyanakkor nem akar megmondó ember lenni, nem tudja és nem is ígéri a receptet mindenki bajának gyógyíréhez: „Hidd el, örülnék, ha azt mondhatnám neked, hogy másnap, amikor felébredsz, minden rendben lesz. Újult erővel veted magad az előtted álló napba. Bambi-arcú őzikék futkosnak majd a szivárvány alatt az ablakod előtt. És csicseregnek a madárkák. De sajnos, ha ezt mondanám, hazudnék neked. Ami nem célom.” Egy dolog a célja. erőt adni, hogy ha az olvasó is a meddőséggel küzd, hát küzdjön tovább. Hogy ha az olvasót is leteperi a depresszió, hát álljon fel, és menjen tovább. Mert ő ott lesz, és segít neki felállni. Marianna csak ezt ígéri, rá számíthatnak, ő nem fogja feladni.

Ó.G. Marianna: Hogyan éld túl a küzdelmet a terhességért?
Ad Librium Kiadó, 2017

Itt meg tudja hallgatni a vele készült interjút, amiben azt is elárulja, mikor és hol lesz a könyv dedikálása: