“Luca, Luca, távol légy!”

Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált, a keresztény egyház azonban nem tartja történeti személynek. Legendája alapján a szembetegségben, vakságban szenvedők, a bűnbánó utcanők és a varrónők patrónusa.

Neve a latin “lux”, azaz fény szóból származik. A Gergely-féle naptárreform (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezért ez a nap tele van tilalmakkal, jóslásokkal, amelyek az újévi napjához kapcsolódó hiedelmekhez hasonlóan a következő esztendőre befolyással vannak.

A magyar néphit Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal (lucapuca, lucaasszony). Ez utóbbi, kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Tápió vidékén például az ólak ajtajára fokhagymával rajzoltak keresztet, miközben mondták: Luca, Luca, távol légy! Csallóközben Luca-napkor nem adtak ki semmit a házból, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra. A boszorkányok felismerésére szolgált a lucaszék.

Luca napjához sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott, melyek többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni. A leányok a szemétdombra állva hallgatóztak, és ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból jön majd a jövendőbelijük. Jósoltak még lucacédulával, lucaággal is. A varázsló eljárások között szerepel – főként a Dél-Alföldön – a tollaspogácsa, ún. lucapogácsa készítése. A lucabúzával az eljövendő év termésére következtettek. Az időjárásjósló praktikák közé tartozik a lucakalendárium és a hagymakalendárium készítése.

Ehhez a naphoz női munkatilalmak kapcsolódtak. Országszerte úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. Nem volt szabad sütni, mert a kenyér kővé válik. Azonban voltak javasolt női munkák is, pl. a fejtő-, vagy bontómunkák. Úgy tartották, ha tollat fosztanak vagy babot fejtenek a tyúkok könnyebben tojnak.

A Luca napi hiedelmek többsége a tyúkok termékenységvarázslására vonatkozott. A gazdasszony, aki soha életében nem lopott, Luca napján elcsent a szomszédtól egy marék szalmát és egy tojást. Betette a tyúkólba a saját tyúkjai alá, miközben mondogatta:
A mi tyúkunk tojogáljon,
a szomszédé kotkodáljon!

A gazdasszonynak napközben ülnie vagy feküdnie kellett, hogy a tyúkok jó ülősek legyenek. Zagyvarékason (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegy) úgy hitték, hogy “Ülni kell a kuckóban, hogy sok kotlóstyúk legyen!” Ezen a napon abroncsból etették a tyúkokat, hogy ne széledjenek szét. Luca napjának reggelén a nők ügyeltek arra, hogy asszony vagy lány be ne tegye a lábát, mert nem hozna szerencsét a házhoz.

Luca napi tréfaként a legények kicserélik a kapukat, szétszedve a tetőre viszik a szekeret, és ott a gazdák bosszúságára ismét összerakják. Galgamácsán ezt általában a lányos házakkal tették meg, de bosszúból vagy haragból is bekötötték, vagy leemelték a kaput.

Lucázás:

A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket, mely az alábbi szöveggel kezdődött: Luca -Luca kity-kotty, tojjanak a tiktyok, luggyok! (azaz tyúkjaik, lúdjaik), majd termékenységvarázsló és jókívánságmondó szövegekkel folytatódott. Az ének és mondóka után szétszórták a konyhában a szalmát, majd várták, hogy a gazdasszony valami ajándékot (aszalt gyümölcsöt, almát, diót stb.) adjon nekik. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak. Ha nem kaptak adományt, fenyegetőztek: Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!

Hont vármegyében az un. Luca napi heverés volt szokásban, melynek kezdősorai az alábbiak: Acélt hoztam kenteknek, cin legyen táljuk, vas legyen fazekjuk, ólom legyen kanaljuk! Az ének végén leheveredtek a földre: Így heverjenek a tyúkok! szavak kíséretében. A lucázó fiúknak azért is örültek, mert a hiedelem szerint, ha fiúgyermek érkezett elsőnek a házhoz, szerencse lett a tyúkok körül, ha azonban nő jött volna, a tyúkok nem tojnak és nem kotlanak. Sőt, attól is féltek, hogy egész évben törni fognak a tányérok.

(Forrás és fotó: http://tudasbazis.sulinet.hu)