Útdíjak: az árak nem változtak, a szabályok igen

Január 31-éig használhatók fel a 2017-es autópálya matricák a díjköteles autópályákon. 2018-ban nem változnak a heti, havi, éves és megyei éves autópálya matrica díjak, ugyanakkor vannak új fizetős utak, és jelentősen módosult a díjrendelet.

Hasonló tartalmaink:

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint két utat tettek fizetősség 2018-ban: az M85-ös Csornát elkerülő második szakaszát és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első ütemét.

A honlap beszámol arról is, hogy az autópályás díjfizetéssel kapcsolatban számos újdonságot vezettek be:

Az e-matrica megvásárlását megelőző 60 percben nem lehet pótdíjat kiszabni. A díjköteles úthálózatra lépéstől számítva 60 perc áll az úthasználó rendelkezésére, hogy úthasználati jogosultságot vásároljon, amennyiben ezt korábban nem tette meg. E szabály alkalmazása elkerülhetővé teszi, hogy a díjköteles úthálózatra véletlenül felhajtók pótdíjat kapjanak. Egyben lehetőséget ad arra, hogy az utazási tervet az úthasználó a valós igényekhez igazítsa, és ne ahhoz, hogy a felhajtás előtt hol tudja megváltani az e-matricát. A rendelkezés értelmében a jogosultságok érvényessége gyakorlatilag a vásárlást megelőző 60. percben kezdődik.

Lényeges módosítás, hogy 30 nap helyett 60 nap áll rendelkezésre az alappótdíj megfizetésére. Az új szabályozás emellett több időt biztosít az ügyintézésre, teret enged az esetleges tévesztések kényelmesebb kezelésének, és elkerülhetővé teszi a tévesztésen (pl. rendszámelíráson) alapuló pótdíjazást.

A korábbiakkal ellentétben nem 4, hanem 3 gyermek után járó családi pótlék is alanyi jogosulttá teszi a kérelmezőket a részleges mentesség igénybevételére, vagyis arra, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre D1 díjkategóriájú jogosultságot vásároljanak. A kedvezmény továbbra is regisztrációhoz kötött, azonban az új szabályozás jóval megengedőbb azokkal szemben, akik elmulasztottak eleget tenni adminisztratív kötelezettségüknek.

További változásokról itt olvashatnak.

Címkék