Kék lámpa az élete

Először zsaru mivoltában találkoztunk az Érdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjával, a beosztását is szimbolizáló KMB rendszámú szolgálati autója mellett serénykedett. Amikor másodjára láttam, éppen hordágyat emelt egy mentőautóba, nem sokkal később több ezer látogatót felvonultató rendezvény tűzoltó biztosításparancsnokként határozta meg magát. Ez már sok lenne másnak, de nem neki. A Zsaru magazin riportja.

– Nem tudnám megmondani, honnan, miből fakadóan, de tény, hogy már igen korán hatalmába kerített a segítő szándék, a másokért tenni akarás igénye – vallja a tiszthelyettes, Andorkó Tibor Gyula. – Tizenötödik éve vagyok rendőr, már a pályám elején, sőt tanulóéveim alatt belekóstoltam a bűnmegelőzésbe, ráéreztem a segítségnyújtás ízére. Felismertem, hogy aki velem találkozik, az többnyire bajban van. Voltam kutyás rendőr is, a képzések, a négylábúval adott szolgálatok alatt ötlött fel talán, hogy ezt a kapacitást máshogy is ki kellene használni. A tiszta rendészeti vonalat megtartottam az uniformisnak, emellett mintegy szabadidős tevékenységként egy komplexebb segítségnyújtási formán, kutyás kutató-mentő szolgálat alapításán gondolkodtam. Rendőrként pontosan tudom, hogy milyen nagy szüksége van eltűnt időseknek, elkóborolt gyerekeknek olykor a gyors, profi segítségre, egy kétéves kisfiút keresve megesett, hogy talpon voltam magam is egész éjjel. A kutyás mentőszolgálat létesítése nem egyszerű, a lehetőségek tanulmányozása közben ismerkedtem meg a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, valamint a Közép-budai Önkéntes Mentő és Polgári Védelmi Egyesület munkájával. Megfogott az önkéntes tűzoltói irányvonal, idővel a polgári védelem is a katasztrófavédelem alá tagozódott be, így mindkét területtel foglalkozni kezdtem.

A körzeti megbízott tűzoltóparancsnoki végzettséget szerzett, és időközben nemcsak vezetési, de szervezőkészségéről is tanúbizonyságot tett. A Százhalombattai Önkéntes Tűzoltó Egyesület saját bázisvárosa mellett az Érd és Dunaújváros közé eső települések – Ercsi, Ráckeresztúr, Sinatelep és Szent László-puszta – első számú reagáló egysége, felelős feladatellátást csak megfelelő eszközállománnyal lehet megvalósítani. Andorkó főtörzsőrmester közbenjárásával az egyesület a Pest Megyei és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól két vonulós kocsit kapott, így mára ütőképes járműparkkal rendelkeznek. A polgári védelmi vonal sem sikkadt el: a kiiskolázott önkéntes parancsnok árvizeknél irányította a homokzsá­kok pakolását és más védekezési munkálatokat, de képzettséget szerzett ipari-természeti katasztrófák nyomán fellépő helyzetek kezelésére is.

– Megbízottként közös feladatellátások alkalmával megismertem a területemen tevékenykedő mentősöket is, tetszett a munkájuk. 2007-ben másodállásként gépkocsivezető lettem az Országos Mentőszolgálat Százhalombattai Mentőállomásán. Majd 2015-ben szakápolói vizsgát is tettem, nézetem szerint nem hátrány, ha bármilyen előálló helyzetben minél jobban fel vagyok vértezve. Megesett, hogy rendőri szolgálatom közben életmentésre kaptam riasztást a saját körzetembe, önálló munkával újraélesztést végeztem, egy leállt keringésű asszonyt tartottam életben a mentők kiérkezéséig. Ma már nemcsak rendőrként oktatok iskolákban bűnmegelőzést, hanem a mentőknél gépkocsivezetőket, ápolókat is képzek. Rendőrként, mentősként, tűzoltóként óriási empátiával fordulok a bajban lévők felé, mindig szem előtt tartom, hogy páldául a 86 éves Margit néni számára a saját gondja a világon a legnagyobb.

Többrétű helytállását számtalanszor elismerték. 2003-ban a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány és az ORFK oktatási főigazgatója tüntette ki, 2005-ben a Pest megyei rendőrfőkapitány jutalomban, 2009-ben ugyanő soron kívüli előléptetésben részesítette. 2013 márciusában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a rendkívüli hóhelyzetben és júliusban az árvízi védekezés során tanúsított helytállását ismerte el emléklappal, utóbbi teljesítményét érdeméremmel méltatta Százhalombatta képviselő-testülete is. 2015. március 15-én az OKF főigazgatója a Polgári Védelem Napja Érdemérem polgári fokozatát adta át neki.

(Cikk és fotó: Zsaru magazin)

Címkék