Érdi jelölt a Családháló díjra

A Családháló.hu honlap idén is meghirdeti a 2013-ban alapított Családháló díjat. A különdíjas kategóriában érdi jelölt is van: Vizvári Jutka, egy rászorulók megsegítését célzó közösségi csoport alapítója, több támogató akció szervezője. Szavazzon Ön is, hogy az érdi jelölt nyerje el az országos díjat!

Hasonló tartalmaink:

A Családháló célja, hogy a díjjal nyilvános elismerésben részesítsen olyan embereket, intézményeket, akik/amelyek a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért – olvasható a honlapon. A díj erkölcsi elismeréssel jár, és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvényen.

2018-ban több intézményi és egyéni kategóriát is kijelöltek (2017 szülészete, óvodája, munkahelyi bölcsődéje, kórházi, illetve házi gyermekorvosa, védőnője stb.), és meghirdették 2017 különdíjasát is, mind az intézményi, mind az egyéni kategóriában. Ez utóbbiban jelölték Vizvári Jutkát, az Érd és környéke (rászorulók megsegítése) Facebook csoport egyik alapítóját, önkéntes főszervezőjét, akire itt adhatja le voksát péntek éjjel 23.45-ig.

A csoport azért alakult, hogy kizárólag adományokból és felajánlásokból (felnőtt- és gyermek ruhanemű, cipő, játék, könyv, esetenként tartós élelmiszer) segíthessen olyan családokon, akiknek szüksége van olyan eszközökre, amit nem tudnak beszerezni, és a felajánlott dolgok között megtalálhatók. A csoportnak már 850 tagja van Érdről és környékéről – köztük adományozók és támogatottak egyaránt. 2017-ben kétszáz taggal bővültek, és az interneten keresztül bonyolított támogatásokon kívül szerveztek több sikeres akciót is.

„Hálás köszönet minden adományozónak, adakozónak, hogy hozzájárultak sok család vagy egyén öröméhez, önkéntes segítőinknek a lelkiismeretes munkájukért, hogy feláldozták szabadidejüket másokért. Nem győzöm megköszönni, hogy személyesen nekem is sokan segítettek abban, hogy meg tudjam valósítani az önként vállalt feladatokat a rászorulók érdekében. Szeretném, és nagyon bízom benne, hogy 2018-ban sem fog lankadni a lelkesedés, és még ennél is több adományozó fog segítséget vállalni, hogy a rászorulókat hatékonyabban tudjuk támogatni” – írta a 2017-es évet értékelő bejegyzésében Vizvári Jutka, aki 2015 májusában másodmagával alapította a segítő közösségi csoportot. Azóta a másik két alapító kivált, de Jutka töretlenül munkálkodik a rászorulók érdekében.

– Vannak még újabb terveink, és szeretnénk megmozgatni a csoport kevésbé aktív tagjait is. Jó lenne, ha saját helyiséget tudnánk szerezni, ahol a tagjaink leadhatják a ruhaneműket, cipőket, játékokat, könyveket, tartós élelmiszereket, és válogathatnának is azok közül – mondta az ÉrdMostnak Vizvári Jutka, akitől megtudtuk azt is: nagy meglepetés volt számára, hogy a Családháló díj jelöltje lett.

 

Címkék