A Füredé a forduló

Hat mérkőzést tartottak az ÉRD Aréna uszodájában a Dunántúli Vízilabda Liga gyermek korosztályának alsóházi rájátszásában, míg a Budapesti Honvéd SE-Érd és a Százhalombatta 2006-os együttese a rájátszás harmadik körében szerepelt.

Hasonló tartalmaink:

Már a harmadik fordulót bonyolították le a 2006-os vízilabdázók rájátszásában. A Kőnigh György Gyermekbajnokságban a 13-24. helyek eldöntéséért vívtak a csapatok a Nyéki Imre uszodában.

Előbb a battaiak szálltak vízbe, akik nem bírták megállítani a Kaposvári VK-t, amely már a nagyszünetben 10–2-es előnyben volt, majd a fordulás után háromszor is eredményesek voltak Kardos István növendékei, de így is sima, 20–5-ös vereséget szenvedtek.

Az érdiek jól állták a sarat a Győri VSE ellen, igaz, a Rába-partiak két negyed után négygólos előnyben voltak. A félidőben az érdiek megnyerték a kapura dobást, s Bereczki Erik két góljával is zárkóztak, ám végül 8–3-ra alulmaradtak.

Három kör után a százhalombattaiak tizedik, az érdiek tizenegyedik helyen állnak a tizenkét csapatos rájátszásban.

Az ÉRD Arénában pedig hat vízilabdamérkőzést rendeztek a Dunántúli Vízilabda Liga gyermek korosztályának alsóházi rájátszásában. A nyitómeccsen a Mohács második csapata megsemmisítő verést mért a HKLSE-re, amelyet 32–5-re vert, ám a fordulót a Szekszárdot 16–6-ra, a Mohács 2-t pedig 7–3-ra legyőző Füred nyerte, amely így vezeti a rájátszást. Ami a további eredményeket illeti, a Sportliget is kétszer nyert: előbb a Velence, majd a Szekszárd ellen, míg a velenceiek a HKLSE-t győzték le.

Kőnigh György Gyermekbajnokság, 2006, Rájátszás, 13-24. helyért, 3. forduló, Nyéki Imre uszoda
Százhalombatta–Kaposvári VK 5–20 (1–3, 1–7, 1–6, 2–4)
A Százhalombatta gólszerzői: Mészáros Balázs 3, Somogyi Dóra, Nogula Tamás 1-1
Budapesti Honvéd SE-Érd–Győri VSE 3–8 (0–1, 0–3, 3–2, 0–2)
A Budapesti Honvéd SE-Érd gólszerzői: Bereczki Erik 2

DVL, Gyermek, Rájátszás, Alsóház, 1. forduló, 02.10, ÉRD Aréna
Mohács 2–HKLSE 32–5 (7–0, 6–3, 10–1, 9–1)
Szekszárdi SKV–Füred 6–16 (1–2, 4–3, 0–7, 1–4)
Velence Plus A–Sportliget 5–8 (2–1, 2–3, 1–1, 0–3)
Füred–Mohács 2 7–3 (5–0, 1–0, 1–0, 0–3)
HKLSE–Velence Plus A 3–10 (1–3, 0–3, 1–2, 1–2)
Sportliget–Szekszárd SKV 13–7 (2–1, 2–2, 4–1, 5–3)

Címkék