Összejöhet a kupadöntő

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elkészítette a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőjének párosítását. A március 30-án tartott elődöntőben az ÉRD a Siófok KC-t kapta meg, így a másik ágon a két automatikus résztvevő a Győr és az FTC vív a fináléért, melyet a Papp László Budapest Sportarénában rendeznek.

Hasonló tartalmaink:

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a Török Bódog női Magyar Kupa elődöntőjének párosításait. A versenykiírás szerint a sorsolást csak február 15-én, a négyes döntőt pedig március 16-án és 17-én tartották volna, ám a párosításokat és az új időpontot (március 30. és április 1.) a keziszovetseg.hu-n közölték.

Mint jeleztük, a négyes döntőben nincs kiemelés, így a két alanyi jogon résztvevő csapat, a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria már az elődöntőben összekerülhetett, s ez meg is történt, így a másik ágon az ÉRD a Siófok KC-val vív a fináléért a Papp László Budapest Sportarénában.

– Szeretnénk igazi sportági ünneppé varázsolni a női Magyar Kupa négyes döntőjét, ezért a magyar klubkézilabda történetében először a Papp László Budapest Sportarénában adunk otthont az események – idézi Novák Andrást, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárát az MKSZ hivatalos oldala. – Reményeink szerint sok ezer szurkolót tudunk megszólítani, és nagyszerű hangulatú mérkőzéseken dőlhet el a Kupa sorsa. A magyar női bajnokság Európa legerősebbjének számít, a négyes döntőbe pedig a K&H női liga négy élcsapata jutott be, így mindkét nap érdemes lesz kilátogatni a találkozókra. A kísérőprogramok kapcsán is arra készülünk, hogy egyfajta magyar FINAL4-t rendezzünk húsvétkor – jegyezte meg a főtitkár.

Az ÉRD a négyes döntőbe vezető úton a harmadik fordulóban idegenben verte a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, majd hazai pályán a Debrecent és a Vácot búcsúztatta. A Siófoknak előbb a Mosonmagyaróvári KC-t, majd az Alba Fehérvárt ejtette ki, legutóbb pedig a békéscsabai döntetlennel ment tovább a négyes döntőbe.

Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntő, Papp László Budapest Sportaréna
Elődöntők

FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO
Siófok KC–ÉRD
Az elődöntők időpontjai
13:00 és 15:15

Helyosztók, 2018. április 1.
14.00: a 3. helyért
16.30: döntő

fotó: handballerd.hu

Címkék