Csak egy érdi a keretben…

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra készülő keretet. Ennek értelmében az ÉRD-ből Tóth Gabriella maradt a tizennyolcas keretben, valamint tartalékként Janurik Kinga és Szabó Laura utazik, Kiss Nikolett pedig itthon marad.

Hasonló tartalmaink:

A keretbe Klivinyi Kinga kiesése miatt Szalai Babett és Lakatos Rita is bekerült, akik a a három vereséggel végződő Möbelringen Kupa után csatlakoztak a csapathoz, s ott vannak a kontinensviadalra utazó keretben is.

A kontinensviadal november 29-én, 21 órakor Nancyban, a házigazda Franciaország Oroszország elleni mérkőzésével kezdődik. A magyar válogatott a C-csoportban, Montbéliardban szombaton kezd Hollandia ellen, majd két nappal később a horvátokkal, jövő szerdán pedig a spanyolokkal vív meg a csoportban. A négyesből az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Az ÉRD-ből Katarina Krpezs-Slezák, Jelena Lavko és Jovana Kovacsevics a szerb, Marketá Jerábková pedig a cseh nemzeti együttes tagjaként vesz részt a kontinensviadalon.

A magyar válogatott 18 fős Eb-kerete
Kapusok:
 Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: 
Lukács Viktória (FTC), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (ÉRD), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: Mészáros Rea (FTC), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövő: Háfra Noémi (FTC
Balszélsők: Kazai Anita (DKKA), Schatzl Nadine (FTC)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István
Tartalékok: Janurik Kinga (ÉRD), Szabó Laura (ÉRD)

A tornára tizenhat játékos nevezhető, a csoportkör, a középdöntő és a döntő hétvégéjén is két-két lehetősége van a nemzeti együtteseknek a keret megváltoztatására, ám csak a bő keretben szereplők közül választhat a kapitány.

Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország
Csoportbeosztás
A-csoport (Nantes): 
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-csoport (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-csoport (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-csoport (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

A magyar válogatott csoportmérkőzései
December 1., 15.00: 
Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport)
December 3., 18.00: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 5., 21.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)

Középdöntő
I. csoport (Nantes):
 az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál
II. csoport (Nancy): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál
A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon: december 7., 9., 11., 12.

Elődöntők, az 5. helyért: december 14.
Döntő, a 3. helyért: december 16.
A helyosztókra a párizsi AccorHotels Arénában kerül sor.

(kép: Boros Sándor)

Címkék