Még több érdi az országos döntőn!

Mint beszámoltunk róla, szenzációsan szerepeltek Cegléden az érdi tollaslabdázók az észak-magyarországi területi döntőn, hiszen mind a huszonegy induló dobogón végzett és bejutott az országos döntőbe.

Hasonló tartalmaink:

További két, szintén az Érdi VSE-s tollaslabdázó lesz ott a március 23. és 25. között Kiskunfélegyházán rendezendő országos döntőn, hiszen budapesti iskolája miatt Boros Boglárkának, Boros Gergelynek és Horváth Bencének Budapesten volt a területi döntője.

Boros Gergelynek a VI. korcsoportban nem volt ellenfele, így továbbjutott, míg Boros Boglárka az V. korcsoportban ezüstérmet szerzett, amellyel szintén kvalifikálta magát a budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból, míg a budapesti Weiss Manfréd Szakgimnáziumba járó Horváth Bence ötödik helyen végzett, így egyedüliként nem tudta sikerrel venni a területi viadalt.

Azonban így sem panaszkodhatnak az érdi sportolók, merthogy az A-kategóriában a megyei döntőről már heten jutottak tovább, míg a B-kategóriában huszonhárman szereztek indulási jogot az országos döntőre, azaz összesen harmincan lesznek ott a háromnapos viadalon.

Érdekesség, hogy az elmúlt három évben a B-kategóriásoknál a legeredményesebb általános iskolának járó címet a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola érdemelte ki.

Érdi indulók a március 23. és 25. közötti, kiskunfélegyházi tollaslabda diákolimpiai országos döntőn:
A-kategória

II. korcsoport
lány: 
Kis-Kasza Arabella (Batthyány Sportiskolai Általános Iskola), Fekete Tímea (Batthyány)

III. kcs.
fiú: 
Horváth Barnabás (Batthyány)
lány: 
Schvirján Zsófia (Batthyány)

IV. kcs.
fiú: 
Kis-Kasza Miklós (szabadkártyával, Batthyány)
lány: Bugyenszki Adrienn (Batthyány), Boros Zsófia (Bolyai)

B-kategória
I. kcs.
fiú:
 Harmos Boldizsár (Batthyány), Borbás Dávid (Batthyány), Nikolics Bence (Batthyány)
lány: Hegyesi Alexa (Batthyány), Fekete Dóra (Batthyány)

II. kcs.
fiú:
 Horváth Levente (Batthyány), Kovács Marcell (Batthyány), Zsarnai Milán (Batthyány)

III. kcs.
fiú: 
Zsarnai Marcell (Batthyány), Vid Ferenc (Batthyány)
lány: Villás Vivien (Batthyány), Nagy Eszter (Batthyány)

IV. kcs.
fiú: 
Harmos Márton (Érdi VMG), Nika Roland (Batthyány), Nikolics Dominik (Batthyány)
lány: Györgylőrincz Krisztina (Batthyány), Perényi Zsófia (Batthyány),  Becker Vanda (Batthyány) és Szabó Fanni (Batthyány)

V. kcs.
fiú: 
Tóth Róbert (Százhalombattai Széchenyi I. Szakgimn. és Gimn.),  Nagy Richárd (Érdi Gárdonyi)
lány:
 Boros Boglárka (Arany János Általános Iskola és Gimnázium)

VI. kcs.
fiú:
 Boros Gergely (Arany János Általános Iskola és Gimnázium)

Címkék