Emléktáblát avatnak Halla Aurél tiszteletére

Halla Aurél (1880-1959) sokat tett a Trianon utáni Magyarország gazdasági-kereskedelmi életének fellendítéséért, érdi viszonylatban pedig a közlekedés, a közúti hálózat fejlesztéséért, és nagy szerepet vállalt a gát felépítésében is. Halla a Római út 24. szám alatt élt Ófaluban, ahol jelenleg az orvosi rendelő működik. Az épületet az önkormányzat 2017-ben felújította, és pénteken emléktábla is kerül a Halla-ház falára.

Hasonló tartalmaink:

Az emléktáblát – amelynek felállítását Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata és T. Mészáros András polgármester támogatja – március 2018. március 23-án, pénteken, 16 órakor avatják fel, a Római út 24. szám alatt. Az ünnepségen beszédet mond dr. Aradszki András országgyűlési képviselő. Az emléktába-avatásra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Ki volt Halla Aurél?

A  jogász  és  közgazdász  végzettségű  Halla Aurél Budapesten született 1880. május 26-án. Középiskoláit a székesfehérvári Cisztercita Gimnáziumban végezte, majd visszatért Budapestre. Jogi tanulmányokat folytatva előbb ügyvédi pályára készült, aztán a bíróság  szolgálatába  lépett.  A kereskedelmi  és  váltótörvényszéknél volt albíró, majd törvényszéki bíró. Az első világháború utolsó évében, 1918-ban berendelték az Igazságügyminisztériumba, itt különböző osztályokon működött. 1921-ben a Kereskedelmi Minisztériumban kinevezték osztálytanácsossá,  ahol  a  törvényelőkészítő  osztály  helyettes vezetője, később vezetője és miniszteri tanácsos lett.

Nagy szerepet vállalt a Trianon utáni Magyarország gazdasági-kereskedelmi életének fellendítésében. Budapesti lakása mellett 1925–26-ban építtetett házat Érden, a Római út 24. szám alatt. Ez is adhatott ösztönzést számára, hogy érdi viszonylatban sokat tegyen a közlekedés, a közúti hálózat fejlesztése érdekében. Az  1930-as  években Halla  ösztönzésére épült meg az Érd-Óvárosba vezető betonút, mely a Molnár utcáig tartott. Az államtitkár, kikerülendő azt a vádat, miszerint „magának épített utat”, nem vezette el a saját házáig – a visszamaradó rövid útszakaszt a lakosság hálából, saját költségen és fáradságával építette meg adományozójának, jótevőjének.

Halla országos szinten is nagy szerepet  vállalt  a  Trianon  utáni Magyarország   gazdasági-kereskedelmi   életének   fellendítésében.   Gyakorlati   tevékenységét teoretikus munkásságával is alátámasztotta. 1936-ban a Magyar Királyi Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki.

1938-ban lemondott, de társadalmi szerepvállalása ezután is jelentékeny maradt.Érden közreműködött a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) 1940. október l-jén megnyíló bentlakásos népfőiskolája létrehozásában.

Érdet többször sújtotta árvíz, például 1941–42-ben. 1942-ben fejeződött be  a jelenlegi gát alapjainak lerakása. A Duna legerősebb gátját építették meg a trianoni Magyarország határain belül. Halla Aurél az Érd–Nagytétényi Ármentesítő Társulat elnökeként nagy szerepet vállalt ebben. A gát építését támogatta és szervezőmunkájával segítette a KALOT Népfőiskola vezetése, itt dolgoztak a népfőiskola Érden tanuló növendékei.

Halla  Aurélt  a  Rákosi-korszakban az MKP nemkívánatos személynek minősítette, a kistarcsai internáló táborba kitelepítette,  Magyarországról  kiadott történelmi, illetve iparügyi könyveit tiltott  listára  helyeztette.  Érdi ingatlanát 1952-ben   államosították.

Halla az 1956-os  forradalom  után  került  vissza Érdre.  Betegen  halt  meg  1959.  július 31-én.  Augusztus  6-án,  az  érd-óvárosi Öregtemetőben  helyezték  örök  nyugalomra  feleségével,  Polczer  Izabellával (1891–1951) közös sírhelyen.

(Forrás: Honismeret 44. évf. 4. szám, Vasné Tóth Kornélia: A köz szolgálatában – Halla Aurél érdi és országos hatókörű tevékenysége)

Címkék