Ünnepeljük a költészetet!

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Ez alkalomból Érden és környékén idén is sokféle, színes műsorral készülnek az intézmények programszervezői. Mutatjuk, hogy hol, mikor, mivel.

Hasonló tartalmaink:

Érden a Csuka Zoltán Városi Könyvtár gyerekkönyvtárában április 11-én 15 órakor lesz a költészet napi rajzpályázat eredményhirdetése, amin idén rekordszámú díjat fognak kiosztani. Erről bővebben itt írtunk.

Mint azt Nida Judit igazgatóhelyettestől megtudtuk, idén a költészet napját klasszikus és kortárs lírával is megünneplik. A Parkvárosi Fiókkönyvtárban április 12-én 17.30-tól hallhatóak József Attila megzenésített költeményei “Fekete-fehér, férfi – nő” címmel, a Kovács Linda énekesnőből és Bögöthy Ádám nagybőgősből álló duó előadásában.
Április 18-án 17 órától pedig a kortárs költészet egyik legmeghatározóbb, József Attila-díjas költőnőjével, Tóth Krisztinával találkozhatnak az érdeklődők a felnőttkönyvtárban.

A Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtár minden versmondónak egy tábla csokival kedveskedik április 11-én 17 órakor. Csak ki kell állni az egybegyűltek elé, és el kell szavalni a kedvenc versünket ezért. Több versért több csoki jár! Nincs se alsó, se felső korhatár.

A százhalombattai Barátság Kulturális Központban Csoóri Sándorra emlékeznek április 11-én 18 órától. Közreműködik:  Császár Angela és Rubold Ödön színművész, a Magyar Rádió Énekkara, vezényel: Tóth Csaba, a Parapács Zenekar, ének: Navratil Andrea, tánc:  Fundák Kristóf, Sánta Gergő, Szeverényi Barnabás, műsorvezető: Pálfy G. István.

A budaörsi Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban április 11-én 18:30-as kezdettel “Verssorokba fontam a lelkem” címen beszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők a vers keletkezésének, az alkotásnak a folyamatáról Antal László és Bolemant László költők részvételével.

Érdemes lesz az Érd FM 101.3 Hazafelé című műsorát is hallgatni szerdán, mert 14-18 óra között ott is a költészet napját fogjuk ünnepelni, de természetesen itt, az Érd Most!-on is egy összeállítással készülünk Önöknek április 11-én.

Címkék