“Történetek az útvesztésről út közben”
2018
ápr. 19

“Történetek az útvesztésről út közben”

Tóth Krisztina, József Attila-díjas költő-író volt a Csuka Zoltán Városi Könyvtár vendége, a költészet napja alkalmából megrendezett író-olvasó találkozón. Elmondta, hogy szerinte nem kell a vészharangot kongatni, vagy a költészetet temetni, mert a fiatalok igenis szoktak verseket olvasni.

Tovább...
Fekete-fehér, férfi-nő
2018
ápr. 17

Fekete-fehér, férfi-nő

Akusztikus hangzás és tradíció - elektronikus zene és reakció a mai kor zenéjére. Talán így lehet leginkább szavakkal megfogalmazni azt a merész alkotási formát, amit Bögöthy Ádám nagybőgős és Kovács Linda énekes képvisel. A költészet napján a Parkvárosi Közösségi Házban adtak koncertet Fekete-fehér, férfi-nő címen.

Tovább...
“Tavaszi szél verset áraszt”
2018
ápr. 13

“Tavaszi szél verset áraszt”

A Vörösmarty Gimnáziumban még a korlátokról is versek - ha nem is folytak, de - lógtak április 11-én, a költészet napján. A szervező pedagógusok úgy nyilatkoztak, ezzel szerették volna elérni, hogy az épületet járva is megragadja a nap szellemisége a diákokat, és hogy a fiatalok megtalálják az utat a költészethez.

Tovább...
Vers és rajz a költészet napján
2018
ápr. 12

Vers és rajz a költészet napján

Hatodik alkalommal rendezte meg költészet napi programját a Szociális Gondozó Központ. Roma gyerekek szavalták érdi költők verseit, majd Balog Elemér író, zenész mesélt rokonáról, Lakatos Menyhértről, felidézve emlékezetes találkozásaikat. Lakatos világa elevenedett meg azokban a gyerekrajzokban is, amelyekből tegnap nyílt kiállítás a régi Parkvárosi Közösségi Házban.

Tovább...
A vers vajon mi?
2018
ápr. 11

A vers vajon mi?

A költészet napja alkalmából kérdeztünk érdieket, diákokat, költőket és könyvtárost József Attiláról, a vers szerepéről mindennapjainkban, illetve, hogy egyáltalán szoktunk-e ma még verseket olvasni.

Tovább...
Ünnepeljük az IRKA-val a költészet napját!
2018
ápr. 11

Ünnepeljük az IRKA-val a költészet napját!

"A költő: a szavai. Az alvószegek, a plakátmagány, a maontják, egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy magyarnak lenni főként nem más, mint az „ilyen” szavak ismerete. Öröme. A mitnekemtezordon, a kiterítenekúgyis, a márvénülőkezemmel. Nagy dolog ez, nagy dolog valahol otthon lehetni", írta Eszterházy. A fenti szavak már valószínűleg beivódtak minden olvasó zsigerébe. A költészet napján itt, nálunk mások más szavait, költeményeit olvashatják el az IRKA jóvoltából.

Tovább...
Ünnepeljük a költészetet!
2018
ápr. 10

Ünnepeljük a költészetet!

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Ez alkalomból Érden és környékén idén is sokféle, színes műsorral készülnek az intézmények szervezői. Mutatjuk, hogy hol, mikor, mivel.

Tovább...
Rajzba álmodott versek
2018
jan. 18

Rajzba álmodott versek

Idén is meghirdette költészet napi rajzpályázatát a gyermekkönyvtár. A kezdeményezés több mint harminc éves, és töretlenül népszerű: évente 600-800 alkotás érkezik a tankerület iskoláiból. Idén több mint ötven vershez készíthetnek illusztrációkat – pályázónként legfeljebb hármat – az alsó és felső tagozatos gyerekek.

Tovább...
Író-olvasó találkozó a könyvtárban
2017
ápr. 7

Író-olvasó találkozó a könyvtárban

Költő, író, műfordító, de akárhogy is fejezze ki magát, a lényeg mindig a nyelv. Annak működése, határai és lehetőségei. Így fogalmazott saját művészi szándékairól Szabó T. Anna, a kortárs magyar irodalom egyik ismert és népszerű alakja, aki egy író-olvasó találkozó keretében látogatott el a Csuka Zoltán Városi Könyvtárba.

Tovább...
A költészet napját ünnepelte a roma nemzetiség
2016
ápr. 14

A költészet napját ünnepelte a roma nemzetiség

Rafael Attila az Érd Roma Nemzetiségű Önkormányzat elnöke április 11-én délután a Parkvárosi Közösségi Házban nyitotta meg a Költészet napi programot, első alkalom, hogy Érden a cigányság megünnepli a Költészet Napját.

Tovább...