„Az lesz a döntő, milyen hamar tudunk alkalmazkodni”

Az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában az Érdi VSE a Tintahalak SE-Szabadkikötő vendégeként lép pályára április 14-én, 16 órakor. A találkozót az erdivse.hu-n élőben közvetítik!

Hasonló tartalmaink:

Visszatért a helyes útra, s a Csepel FC után a TARR Andráshidát is legyőzte az elmúlt két fordulóban Limperger Zsolt alakulata, amely ezúttal is Csepelre, a Tintahalak SE-hez látogat. Az aktuális ellenfél jelenleg tizennegyedik a tizenhat csapatos bajnokságban, ám két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai, hiszen a BKV Előre elleni meccsét árpilis 18-án pótolja, míg a Csorna elleni találkozója a szünetben a pálya alkalmatlansága miatt félbeszakadt.

A THSE a tavaszi idényben két mérkőzését, az Andráshida és a Pápa elleni idegenbeli találkozóját is 2–0-ra vesztette el, ám a VLS Veszprémet ugyanilyen arányban felülmúlta hazai környezetben, s Dunaharasztin 2–1-re győzött.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a Csorna elleni félbeszakadt mérkőzésen a félidőben vezettek egy nullra, a Veszprémet is két góllal verték. A héten a szűk területen való játékot gyakoroltuk annak függvényében, hogy egy elég kis pályán játszunk. Az lesz a döntő, milyen hamar tudunk alkalmazkodni a körülményekhez egy olyan csapat ellen, amely élet-halál harcot vív, de ahhoz, hogy ott tudjuk maradni a dobogón, kell nekünk a három pont” – mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE találkozót Borbás Bottyán Aurél vezeti, segítői Pogonyi Ferenc és Zahorecz Roland lesznek. Az április 14-én, 16 órakor, a Szabadkikötő Sporttelepen (1211 Budapest, Szabadkikötő utca 5-7.) kezdődő találkozót az erdivse.hu-n élőben közvetítik.

NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
04.14., 16.00:
THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE

Címkék